Az ötödik Harry Potter film bemutatója előtt egyre több hír szól arról, hogy mi lesz a három főszereplővel a filmek után. Ennek mi is utánajártunk: a fiatalok tényleg váltani készülnek, de Ron elég unalmas egy alak.

Már az első filmnél probléma volt, hogy a gyerekek gyorsabban fognak nőni, mint amilyen tempóban forgatni lehet részeket, és pláne gyorsabban, mint amennyi idő alatt meg lehet írni az új részeket. Az egész a Harry Potter és a Főnix Rendje bemutatója körül csúcsosodott ki. Úgy tűnik, a kamaszkoruk vége felé közeledő sztárok tényleg felnőnek.

Harry Potter pucérkodik

Daniel Radcliffe azzal próbálta meg lerázni magáról a villám alakú sebhellyel rendelkező karaktert, hogy szerepet vállalt a február végén bemutatott Equus című West End darabban. Az egész pikantériáját az adta, hogy a Harry Pottert játszó színésznek van benne egy meztelen jelenete. Radcliffe tisztában van vele, hogy nem ez az egy jelenet fogja megváltoztatni a róla alkotott képet, mint ahogy azt a Contactmusic-nak mondta: „Csodálatos volt megcsinálni az Equus-t, de nincs az a tévképzetem, hogy ha eljátszom egy más szerepet, akkor az emberek úgy fognak rám tekinteni, mint színészre, és nem úgy, hogy a színész, aki Harry Pottert játszotta”. A kis Harry a már megunt filmszereppel nagy hatással van a világ popkultúrájára. Ő lett a legfiatalabb színész, a maga 17 évével, akiről a Madame Tussaud's panoptikumban viasszobrot fognak kiállítani.

Klikk!

Hermione stréber nagykövet

A Harry agyát, Hermione Grangert alakító Emma Watsonnak pontos elképzelései vannak arról, hogy mit akar csinálni a filmek után, vagy akár helyett. A Bang Showbizen megjelent cikk szerint Watson ki akart szállni a sorozatból az ötödik film után, hogy a tanulmányaira koncentrálhasson. "A semmiből egyszer csak a csúcson találtam magam. Hova mehetnék innen? Úgy érzem, hogy szükségem van egy kis visszalépésre, hogy újra felküzdhessem magam" - nyilatkozta a lehetséges visszavonulásról a színésznő. A producereknek persze sikerült őt visszacsábítaniuk egy 4 millió dolláros szerződéssel. Watson később cáfolta, hogy a pénz miatt ment volna vissza. Emellett a Top of the Pops magazin felmérése szerint a britek többsége Emma Watsont látná szívesen valamelyik nagykövetként.

Ron igazából unalmas

Rupert Grint, vagyis Ron Weasley viszonylag visszahúzódóan kezeli a sztárságot. Semmi érdekes nem történik vele, legalábbis nem lehet róla tudni, sem arról, hogy mit akar majd kezdeni a filmek után. Az egyetlen információ a trió legidősebb tagjáról, hogy a közelmúltban ünnepelte 18. születésnapját és ezzel nagykorúvá vált.