horoszkóp

Komár László nagyjából egymilliót követel nem létező rákja miatt

2008.01.20. 16:02
Kapcsolódó cikkek (1)
Komár László kártérítést követel attól az újságtól, amelyik január elején azt híresztelte róla, hogy rákos. Az énekes ügyvéde társaságában az Esti Frizbi forgatásán beszélt a perről, amit szinte biztos, hogy megnyernek.

"Az ügyet ki kell lobbizni, meg kell oldani, nem vagyok perhívő" - mondta el az Esti Frizbi forgatásán Komár László ügyvéde arról, hogy miért nem feltétlenül peres úton akarnak elégtételt venni az egyik hetilaptól azért a valótlan állításért, miszerint Komár László rákos.

Ezután elárulták, egy közel hétjegyű összeggel lennének elégedettek engesztelésül, mivel Komár saját bevallása szerint nem rákos, és nem is volt az.

Helyreigazítást egyébként azért nem kérnek a lappal szemben, mert Komár nem akarja, hogy úgy tűnjön, magyarázkodik.

Az énekes úgy véli, tudatos lejárató kampány folyik ellene, mert a rákhíresztelés túlságosan "kikerekítettnek" tűnik. Végül az Esti Frizbis beszélgetésből az is kiderült, hogy jó tíz évvel ezelőtt Komár László még azért másképp intézte volna az ilyen dolgokat: "Ha a '90-es években történik, bemegyek és pofánverem".

Ügyvédjével biztosak abban, hogy számukra kedvező megállapodást tudnak majd kötni a lappal, mert személyes adatokkal történő visszaélés miatt a lap akkor is perelhető, ha az énekes valóban beteg volna, és akkor is, ha nem, függetlenül attól, hogy - a híresztelésekkel szemben - Komár László nem rákos.