Két rendezvényszervező cég összesen több mint kétmillió dollárra pereli David Copperfieldet, mert lemondta szerződésben vállalt fellépéseit. Copperfield persze azt mondja, hogy ezt nem azért tette, mert érintett egy megerőszakolási ügyben.

A kaliforniai Viva Art International Ltd. és az ontarioi Maz Concerts Inc. Összesen 2,2 millió dollárra (kb. 381 millió forintra) pereli David Copperfield illuzionistát, mert lemondta délkelet-ázsiai turnéjának 38 állomását, valamint további tíz egyesült arab emirátusokbeli fellépést.

Az MTI értesülései szerint Copperfield összesen 4,4 millió dollárt kapott volna a negyvennyolc előadásért, és tiszteletdíjának a felét előre felvette. A lemondás után a szervezők ezt az összeget követelik vissza.

A két cég keresetében az áll, hogy David Copperfield nem akar a nyilvánosság elé állni, amíg a megerőszakolás ügyében eljárás folyik ellene, és ezért mondta le a fellépéseket – írja a TMZ.

Copperfield egyik ügyvédje a múlt hónap végén viszont azt mondta, hogy az illuzionista azért mondta le a fellépéseket, mert a szervezők nem fizettek.

Az illuzionista ellen október közepén indult nyomozás, amikor az egyik nézője, egy 21 éves nő azzal vádolta meg, hogy Copperfield a Bahamákra csábította, majd megerőszakolta őt. Copperfield tagadja a nő állításait, de egyre újabb és több bizonyíték kerül elő arról, hogy Copperfield hogyan csábította a bokorba műsorának dekoratív nézőit.

Erről, valamint arról, hogy egy illuzionista miként tud meglépni a rendőrök elöl, vicces kis videót készített az egyik amerikai oldal. Tekintse meg ön is: