Renée Zellweger szerint igen bonyolult dolog a jegygyűrűviselés, házasságának viszont nagyon örül. Eközben volt pasija, Jack White bosszúból feleségül vett egy modellt.

Renée Zellweger szerint jegygyűrűt viselni egyáltalán nem olyan egyszerű dolog, mint azt legtöbben hiszik, sőt, kifejezetten bonyolult. A színésznő májusban, a legnagyobb titokban ment hozzá Kenny Chesney countryénekeshez, és most egy televíziós interjúban beszélt arról, hogy a házasságban szerinte az egyik legbonyolultabb dolog a jegygyűrűviselés.

Nagyon büszke

Renée Zellweger
"Legalább naponta ötször elveszítem" - mondta nevetve Zellweger, hiszen mostanában könnyebben lecsúsznak az ujjáról a dolgok, mint a Bridget Jones-os korszakban. Rosszmájúak erre azt mondták, nem tudják, mitől csúszik le Zellweger ujjáról a gyűrű, hiszen még csak mosogatnia sem kell. A színésznő emellett azt is elmondta, mennyire nehezére esik, hogy Chesneyt a férjeként, ne pedig a barátjaként emlegesse. Ugyanakkor rendkívül büszke magára, hogy sikerült eltitkolniuk az esküvőt a sajtó elől, és így megtarthatták maguknak ezt az ünnepet. "Nagy győzelemnek könyvelem el, hogy szűk körben, csak barátaink és családtagjaink részvételével tudtuk megtartani az esküvőt. Nagyon örülök ennek."

Annak azonban nyilván nem örül, hogy sok elfoglaltságuk miatt nászútra menni még nem volt idejük, sőt úgy néz ki egy darabig nem is lesz. Zellweger ugyanis új filmjének, a Cinderella Mannek a promócióján dolgozik, míg énekes férje augusztus közepéig Amerikában turnézik. A nászútjuk így egyelőre annyi volt, hogy elautóztak Arkansasból Oklahomába. "Még az esküvő előtt elvállaltam egy három és fél hónapos turnét, ami augusztus 28-ig tart, így addig egészen biztosan nem tudunk elutazni" - mondta a 36 éves színésznő férje, Kenny Chesney. Amerika nagy kapcsolatszakértője, Dr. Phil McGraw ugyanakkor azt nyilatkozta, szerinte a titkos karibi esküvővel indult házasság semeddig sem fog tartani, Zellweger azonban közölte, nem érdekli a pszichológus véleménye.

Jack is

Mindeközben Zellweger volt pasija, Jack White szerdán valószínűleg bosszúból feleségül vett egy brit modellt, Karen Elsont, aki leginkább arról híres, hogy szereti leborotválni a szemöldökét. Ez valószínűleg sok mindenkinek bejön, hiszen Elsont a legnagyobb divatcégek foglalkoztatják a mai napig. Az esküvő még jobban meglepett mindenkit, mint Zellwegerék frigye, hiszen alig egy-két helyen lehetett hallania arról, hogy egyáltalán randiznak. Nekik azonban úgy látszik, elég volt pár találkozás, ráadásul meg is adták a módját az esküvőnek: Brazíliában, egy kenuban adta őket össze egy helyi sámán. A különös esküvőről White zenekarának honlapján, a whitestripes.com-on is beszámoltak.