Rubint Réka szerint szánalmas az az ember, aki azzal foglalkozik, hogy melyik celeb hol evett, kivel beszélt és mikor dudált. Az viszont teljesen érthető, ha minderről az érintett számol be. Blogbejegyzéséből egyértelműen kiderül, hogy Gáspár Győzőt tartja a legtöbbre, mert ő tudja kezelni a médiát és vígan megél belőle.

Rubin Réka egy kisebb esszével örvendeztette meg a blogjának olvasóit. Ebben hosszan ecseteli, hogy milyen gonoszak az "áll név" mögé bújó olvasók, akik arról tájékoztatják a nagyérdeműt, hogy „melyik közéleti személy, kivel, hol, mit hogyan evett, ivott, tankolt, fizetett, parkolt, dudált." Arról persze mintha megfeledkezne Rubint, hogy ő is hasonló dolgokra használja azt a felület, amit a bulvárújság biztosít számára. Hiszen pár bekezdéssel lejjebb beszámol arról, hogy szomszédja milyen gonosz volt vele, mikor kislányával és kutyájukkal, Szultánnal sétáltak a napsütésben.

„A kisfiammal voltam terhes. Gyönyörű, verőfényes napsütésben kimentünk a kislányommal és Golden retriver kutyánkkal, Szultánnal sétálni az utcára. Lara, önfeledten futkorászott, Szultán körülötte. Tudjátok, olyan igazán idilli! Természetesen, túl szép lett volna, ha ez a hangulat 4 percnél tovább tart, mert hogy a szomszéd úriember harci kutyája vad ugatásba kezdett. Ezzel nem is lett volna semmi baj. Viszont az intelligens gazdi reakciója a következő volt: „ Mé nem viszi be a tetves kutyáját a háza udvarába? Elég nagy azaz udvar, tud ez a dög ott is futkározni!" Először körbenéztem, de mivel senki más nem volt az utcában, egyértelművé vált számomra, hogy hozzám beszél! „Üdvözlöm szomszéd! Ne haragudjon, de hozzám beszél?"Ekkorra már kijött a kapu elé, és 5 centiről ordibált az arcomba. „ Ki a f.szhoz beszélnék? Vigye be a k.rva kutyáját, mert hívom a sintért és szalámit csináltatok ebből a dögből!" Ez már nekem is sok volt! Illedelmesen tájékoztattam, hogy a hangnem nem a legmegfelelőbb, főleg nem egy 2 éves kisgyermek jelenlétében, mire ő 8 hónapos, terhes kismamaként, lekurvázott!"

Hőseink egymást fényezik

Egy bekezdéssel erejéig Gáspár Győző médiakarrierjét is felemlegeti. Csak dicsérni tudja a mestert. „Tudjátok, hogy ki az igazán zseni ebben a szánalmas országban?! Győzike!!! Győzi! Mégpedig azért, mert különböző mű sztorikat gyártva, orránál vezeti a birkákat! Mindenki fröcsög, köpköd rá, de mégis mindenki naprakész az elmúlt heti Győzike show pikáns sztorijaiból! Ezen persze Győzi röhög, és tv műsorrá formálva, nagyon is megérdemelten súlyos pénzeket keres! Tisztelem érte! „ Ezt kell csinálni-e! More! Hát nem igaza van?!"

Gáspár Győzőt boldoggá tette ez a szövegrész és a Velvetnek nyilatkozva nem tagadta, hogy Rubint rátapintott a lényegre. „Igaza van Rékának. Tisztelem, becsülöm, ölelem és szeretem őt. Száz százalékban igaza van. Mert, ha valaki sikeres az a baj, ha nem akkor meg az a baj. Egyszer az egyik bulvárújság a főszerkesztője megfenyegetett, hogy hazudjam azt, hogy lefeküdtem egy nővel, mert másnapra nem volt címlapsztorijuk. A nő később persze bevallotta, hogy húszezer forintért vállalta mindezt " - mondta Gáspár, aki mindezek ellenére meg van győződve arról, hogy jól kezeli a médiát. „Én azt teszek az újságokkal, amit akarok. Az orruknál fogva vezetem őket. Egy történetet rengetegféleképpen el tudok adni."