Schobert Norbert két hete nyílt levelében azzal gyanúsította meg Béres Alexandrát, hogy gyűlöli őt. Azóta az a hír is felröppent, hogy jó eséllyel ők ketten mérhetik össze fogyókúráztató képességeiket egy valóságshowban, úgyhogy nem meglepő, hogy a paranoid fitneszguru biztosra megy, és jóelőre támadásba lendült.

Schobert Norbert a személye ellen irányuló hadjáratot gyanít a Norbi Update-módszert kritizáló cikkek hátterében, hiszen Béres Alexandra a Velvetnél vezet fitnesz-tanácsadói rovatot. Ez összeesküvés-elméletből jeles, de túlzott paranoiára vall: az önmagát kövér malackának valló fitneszguru ezúttal azért kombinálhatta túl magát, mert ekkor már szó volt róla, hogy Béres lehet az ellenfele egy fogyókúrás valóságshowban.

Az amerikai licenszű The Biggest Loser című műsorban két hatfős csoportot kell lefogyasszon két egymással versengő tréner, akik szakmai tanácsadóként segítik a résztvevőket. Kováts Kristóf, az Activity, a Szulák- és a Fábry-showk producere már év elején belengette, hogy tárgyalnak a műsor magyar verziójáról, azt azonban még nem lehet tudni, ki lesz a két tréner-ellenfél. Igaz, hazai terepen kellően celebképes fitneszedzőkből nem túl nagy a felhozatal.

Berágott

Schobert Norbert szorgalmasan építgeti fitnesz-médiabirodalmát, melynek két oszlopa ő maga és neje, Rubint Réka. A családi munkamegosztás jegyében Schobert főleg az Update-módszert nyomja, felesége dolga pedig ezzel összhangban a testedzésre buzdítás és a fitnesz-DVDk szorgalmas gyártása. Mivel Béres Alexandra is ugyanezen a terepen mozog, nem szükséges túl nagy kombinációs készség kitalálni, miért zavarja ezzel Schobert köreit. Az Ultimate Magyar Fitneszisten ezért neje vetélytársát a tőle megszokott médiahadjárat keretében próbálja támadni.

Ennek részeként például a Színes Bulvár Lapból tudhattuk meg, hogy Rubint Rékát - aki Schoberttel való házassága előtt Béres egyik fitnesztermében dolgozott óraadóként -, házassága hírére Béres azonnal kirúgta, de annyira, hogy Rubint ettől sírógörcsöket és idegösszeomlást kapott. A magazin megkeresésére Béres cáfolta ezt, és azt állította: mikor értesült a házasságról és arról, hogy Schobert-házaspár saját edzőtermet szeretne nyitni, leült az ifjú nejjel és megbeszélték, hogy ezek után nem volna etikus, ha Rubint továbbra is nála dolgozna - ezzel pedig Schobertné is maradéktalanul egyetértett. Rubint állításaival ellentétben szerinte ők azóta is köszönőviszonyban vannak, és nem érti, ha ezek ellenére Rékában mégis tüske maradt, azt miért egy újsággal, és miért nem vele próbálja megbeszélni.

Egy mindenki ellen

Mint Béres Alexandra kérdésünkre elmondta: "Én nem bántom az ő köreiket, még ha Norbi általában meg is próbál engem így beállítani. Igyekszem kitérni a támadásai elől, megmaradok a saját térfelemen és próbálok azoknak segíteni, akik hozzám fordulnak. Ő soha nem a módszereimben kereste a hibát, ha meg azokban nem talált, akkor úgy érzem, nem is igazán lehet komolyan venni a vádjait". Béres azért sem érti a lejárató kampányt, mivel szerinte a magyar fitnesz-piac egyelőre probléma nélkül elbír a Schobert-házaspár mellett további fitnesz-szakértőket is: "Megértem én a konkurrenciaharcot, de nem látom értelmét. Mindketten az emberek egészségéért és a kövérség ellen küzdünk. Ettől kezdve minél több edző van, annál jobb, annál eredményesebben dolgozhatnunk. Szerintem inkább összefogni kellene, nem széthúzni".

Mindenkit etetnek

A valóságshowról kérdezve Béres elmondta: ha Kováts Kristóf, a show producere megkeresné az ötlettel, szívesen állna a kihívás elé. Ezt nem tekinti Schoberttel való vetélkedésnek, mivel "Nem az a fontos, hogy melyik edző nyer, hiszen itt mi csak eszközök vagyunk, az a dolgunk, hogy a versenyzőknek segítsünk lefogyni. Az a lényeg, hogy nekik sikerüljön".

Schobert a keddi Blikkben azzal bizonygatta az Update-módszer mindenhatóságát, hogy a show létrejötte esetén az ő versenyzői akár pacalt is ehetnek, mégis fogyni fognak. Természetesen Béres Alexandra sem csak megmozgatni akarja az ő túlsúlyos versenyzőit: "Az edzés mellett az étkezés is fontos, azt is felügyelném, hiszen kövér embereknél ez is egy nagyon nagy rizikófaktor. Személyre szóló étrendet állítanék össze, ami a megfelelő edzéstervvel kiegészítve a legnagyobb hatékonysággal működhet".

Mindenki egy ellen

A szerdai Színes Bulvár Lap újabb izgalmakról gondoskodik a Schobert Norbertért aggódó magyar lakosság számára: mint írják, menedzsere, Hanzel Henrik lelépése után most a Norbi-titok című könyvét lektoráló táplálkozástudományi szakember, dr. Halmy László fordult ellene. A szakember az újságnak ugyanis azt fejtette ki, milyen megalapozatlannak tartja az Update-módszert. Az Elhízástudományi Társaság elnöke a könyv megjelenésekor még úgy fogalmazott, a könyv praktikus módszert adhat az egészségfejlesztésre, most azonban úgy véli, hogy egyáltalán nincs tudományos alátámasztása, sőt egyes megállapításai egyenesen ellentétesek a táplálkozástudomány jelenlegi ismereteivel. Schobert visszavágásában kifejti, a szakma támadása és irigysége a legnagyobb elismerés, amit kaphat, és szerinte csak a Dietetikusok Szövetségének lobbizása lehet az oka, hogy Halmy is ellene fordult. Tény, hogy a szakember a lapnak adott nyilatkozatában nem adott magyarázatot arra, miért csak két évvel a kötet boltokba kerülése - és a lektorálásért kapott tiszteletdíjának kézhezvétele - után eszmélt tévedésére.

Szerettük volna megkérdezni mindezekről Schobert Norbertet is, őt azonban a cikk leadásáig nem sikerült elérnünk.