A harmadik elmeszakértő vizsgálgatja a kábítószercsempészéssel vádolt Való Világ szereplőt, az első kettő ugyanis ellentétes álláspontra jutott Segal elmeállapotát illetően.

A miskolci származású Segalt, aki eddig annyit tett hozzá a világhoz, hogy szerepelt a Való Világban, valamint vélelmezhetően eladott jó pár adag kokaint, harmadszor vihetik elmeorvosi vizsgálatra a Venyige utcai börtönből, ahol immár egy éve lakik. Tavaly május közepén kapták el egy áruház parkolójában, majd némi vizsgálódás után kiderült, hogy a kocsi pótkereke egy kiló kokaint és több száz ecstasy tablettát rejtett.

Nem ő volt

Segal azóta sem tett vallomást, de annyit elismert, hogy rendszeresen fogyasztott kábítószert. Az elmeorvosi szakértők azt vizsgálták, hogy vajon kábítószer hatása alatt csomagolta-e a pótkerékbe a kábítószert, vagy tiszta elmével cselekedett. A két szakértő azonban ellentétes álláspontra helyezkedett, ezért a gyanúsítottat most egy harmadik vizsgálatnak akarják alá vetni, írja a Blikk.

Normális?

Segal azt mondja nem bolond, és nem megy több vizsgálatra. Dr. Kelemen Tamás, ügyvéd szerint védencét elmegyógyintézetbe akarják zárni, ami a sötét kommunista időket idézi. Szerinte korábban már megállapították, hogy Segal nem elmebeteg. Ennek ellenére egy harmadik szakértő szeretne erről megbizonyosodni, ezért lehet, hogy szeptember végén átszállítják a Kozma utcai fegyház és börtön területén lévő Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyintézetbe, hogy hosszabban megfigyeljék és kezeljék.