Sienna Miller gondolkodás nélkül utasította vissza a Bond-girl szerepét. Fél a skatulyáktól és egyébként sem lenne túl jó ötlet volt szeretőjével forgatni.

A jóga a király

Sienna Millernek a jóga segített élete legnehezebb pillanataiban, írja a Female First női weboldal. "Mivel az édesanyám régebben jóga-tanár volt egészen kiskoromtól kezdve jógázom" tudta meg a magazin a szőke sztárról. " Ha elvégzek egy pár jóga gyakorlatot, tíz perc alatt jól érzem magam" vallotta Sienna, aki szerint szüksége is van erre a nyugalomra, mert színésznek lenni egyet jelent a rendszertelen élettel. Ezzel a kijelentésével Miller csatlakozott azokhoz a jóga-imádó celebritykhez, akik a lótuszülés megváltó erejére esküsznek.

Nem lesz Bond-lány

Sienna Miller

Közben a brit színésznőnek felajánlották főszerepet a következő Bond filmben. Miller azonban rövid úton visszautasította a felkérést: "Igazán megtisztelő, hogy rám gondoltak. De szerintem nem lenne jó most egy Bond filmben szerepelni. Félek, hogy tönkretenné mindazt a kemény munkát, ami ebben az évben mögöttem van. Ráadásúl utána könnyen be is skatulyáznának." Ebben lehet is valami, hiszen szinte az összes Bond-lánynak lefelé ívelt a karrierje a film forgatása után, beleértve az emlékezetesekét, mint Barbara Bach és Halle Berry és a nem véletlen elfelejtetettekét, mint Izabella Scorupco és Terry Hatcher.

Olaj a tűzre

Egyesek szerint azonban nem véletlen, hogy Sienna Millernek esze ágában sincs elvállalni a szerepet. Az új James Bond ugyanis az a Daniel Craig lesz, aki lelkesen pátyolgatta a fiatal színésznő lelkét és testét, amikor az éppen szakított Jude Law-al. Majd amikor ez kitudott az addigra újra egyesült pár ismét szakított, Law pedig tombolt a féltékenységtől. A lány barátai szerint Sienna Miller most mindent elkövet, hogy másodszorra ne essen bele ugyanebbe a hibába, azért egy közös forgatás volt szertőjével csak olaj lenne a tűzre.

Szép nagy mellek

Sienna Millernek a napokban más örömben is volt része. A nemrég debütált Casanova-filmben a színésznő legnagyobb örömére szép nagy mellekkel domborít a vásznon. A világhírű szerető kedvesét alakító szőke színésznő szerint felemelő érzés volt, hogy végre nagy mellei lehettek. "Ugyan majd belehaltam, úgy szorított a fűző, de hatalmas élmény volt visszanézni magam szép nagy mellekkel. Még ha csak egy rövid másfél óráig is, jó érzés volt tudni, hogy vannak cicjeim" vallotta be a szépség.