A Sportmax 2 megnyitóján kiderült, hogy a XII. kerület gazdagodik egy sportközponttal, aminek Pokorni Zoltán is nagyon örül. Gallusz Nikitől pedig megtudtuk, hogy szerinte van egy adattár, ami kidobja a celebneveket egy-egy eseményre, bár az is előfordulhat, hogy csak az számít, ki lakik a közelben. Sport és celebparty tizenháromezer négyzetméteren.

„Ezt igaziból egy üdvözlővacsorának gondolom, hogy mindenki érezze jól magát. Van egy kis műsor, de a sport jellegét szerintem később fogjuk megérezni. Hogy miért hívtak meg ide? Ezen én is elgondolkodtam. Két dolgot tudtam kitalálni. Egyrészt, mert ebben a kerületben élek, másrészt elég lelkes rendezvényjáró vagyok, mert míg nincsen családom, és az ilyen helyeken tudok találkozni az ismerőseimmel, barátaimmal. És valószínű benne vagyok abba az adattárba, akik szívesen vesznek részt ilyen eseményeken. Meddig lesz ez így nem tudom, egyelőre jól érzem magam.”  Gallusz Nikivel folytatott beszélgetésünkig nem tudtuk milyen koncepciót követve mutassuk be mi történt a Sportmax 2 megnyitóján, de az énekesnő által kínált mankót ezúton is köszönjük, és a segítségével igyekszünk odavarázsolni azokat, akik nem lehettek jelen.

Zsebkutya és Pákó egy térben

Nézzen sportolókat, celebeket!

Bíró Ica először akkor fedeztük fel, mikor kísérőjével – egy zsebkutyával – megérkezett a gálavacsorára. A kisállat egy Zimány Linda által is preferált méretű retikülben érkezett, és tudomásunk szerint, nem ellenkezett, jól viselte a majd hatszáz fős tömeget. Pákóba és kisbarátjába, Rippel fivérbe a kismedencénél botlottunk bele, éppen a távirányítós hajókkal játszottak, és ezt pont olyan ábrázattal tették, ahogy azt az ovisok szokták. Kicsit csodálkoztak micsoda szerkezet, és okoskodtak is fölötte. A követező kombó, akiket valószínűleg a nomád élet hozott össze, Bárdosi Sándor és az egynevű énekes, Mark volt, akik mint két régi jó barát, acélos tekintettel mutogattak egymásra, ha kamerát láttak a közelben.

Pokorni és a négyzetméterek Budán

A Sportmax 2 házigazdája, a mindig vidám – ez nem igaz – Harsányi Levente és Valkó Eszter volt, de emellett olyan fellépőkkel igyekeztek feldobni a szervezők az estét, mint Somogyi András a Stand Up Comedy frissen debütált alakja. Az ő szereplését megelőzte Pokorni Zoltán egy kisebb beszéde, amiben azt is kihangsúlyozta, hogy míg Budán 184 négyzetméter zöld jut egy lakosra, addig Pesten ez alig 10 négyzetméter. A 13 ezer négyzetméter alapterületű sportközpont, ahogy ő mondta: a budai promenád része lesz a jövőben, hiszen az elképzelések szerint a Sportmax 2 és környéke egy kisebb városközponttá akarja kinőni magát.

Megnyitó képekben!

Több éve gondolkodik a Velvet csapata, hogy milyen rendezői elvek alapján döntenek arról, hogy egy-egy eseményre kit hívnak meg celebet játszani. Először azt képzeltük, hogy egy csapat brit tudós összedugta a fejét és egy celebgenerátort tervezett, amibe csak be kell táplálni az esemény nevét, és egy számunkra ismeretlen rendezői elv szerint kiköpi magából a neveket. Tekintet nélkül a korra, a szakmára és a teljesítményre. Ugyanis csak így fordulhat elő, hogy a szintén egynevű énekes Ivan randomszerűen megjelenik itt-ott, bár az ő esetében abban sem vagyunk biztosak, hogy mindig van meghívója. Erdőhegyi Brigitta sem értette, miért számítottak a megjelenésére, de elfogadta a meghívást.

„Nem tudom mi alapján hívnak meg ide embereket, és sosem tudjuk, hogy mire számítsunk. Sok olyan arcot látok, akik máshova is el szoktak menni, gondolom az volt a cél, hogy propagáljuk a sportközpontot. Legtöbbször azon múlik, hogy megyek-e valahova, hogy ráérek-e. Vannak közegek, ahol nem érzem jól magam, azokat kerülöm. Nem vagyok olyan típusú ember, aki nyilvános rendezvényen alkoholt fogyaszt, ritkán iszom bort, azt is csak intim környezetben” – mondta a modell, aki azt is hangsúlyozta, amikor távozni fog, hazafelé veszi majd az irányt. Erdőhegyit ezután a szivarteremben hagytuk Arny Soós Évával - a Joy magazin főszerkesztőjével -, hogy végre egymásnak szentelhessék a figyelmüket.

Pokornitól értesültünk, hogy bár két medencét minden kedves meghívott testközelből megtekinthet, a hatalmas csarnok alatt egy wellnesz szint is elbújt, csak azt most csőtörés miatt le kellett zárni. Bár a központ kívülről nem tűnik monumentálisnak, higgyék el, mire bejártuk az épületet, elment a kedvünk a gyaloglástól.