Érkezett szerkesztőségünkbe egy adag fotó sminkelés előtt álló hírességekről. Olyan nehéz őket a szokásos cicoma nélkül felismerni, hogy úgy gondoltuk, olvasóinkat is bevonjuk a játékba. Amennyiben az alábbi nők közül valamennyit felismeri segítség nélkül, máris ötcsillagos celebgurunak tekintheti magát!

A hírességeknek nem az igazi arcát ismerjük, hanem azt, amelyiket a sminkes szokott megrajzolni nekik a fotózás vagy filmszerep kedvéért. Meglepően ritkán tudunk fényképeket mutatni önöknek arról, igazából milyennek is születtek a sztárok. Pedig mi egyszerűen nem hisszük el, hogy ezek a nők tényleg a nap 24 órájában egy centi vastag vakolattal az arcukon közlekednek - talán inkább az a helyzet, hogy smink és megcsinált frizura nélkül még a paparazzók sem ismerik fel őket. Vajon önnek élesebb-e a szeme a lesifotósokénál? Alább találja az álcázatlan sztárok fényképeit, próbálja meg kitalálni, melyik kit ábrázol! A fotók után leleplezőgalériát tekinthet meg a megfejtéssztárokról, így összehasonlíthat és leellenőrizheti, jól tippelt-e.

Nagy fülbevaló, még nagyobb mosoly

Hihetetlen, de garantálni tudjuk, hogy egész évben nem múlik el hét (sokak számára még egy nap sem) úgy, hogy ön ne látná ezt az első pillantásra tökéletesen ismeretlennek tűnő arcot. A ruha, a haj és a fülbevaló nélkül azon is elgondolkodnánk egy pillanatra, hogy az illető egyáltalán nő-e. Pedig az, méghozzá nem is akármilyen.

Pisze orr a sapka alatt

Ezen a képen egy többgyermekes anyukát láthatnak kedves olvasóink. A hivatalosan megjelentetett fotókhoz képest elképesztő, hogy a sötét szemhez itt milyen természetellenesnek hat a világosra festett haj. Márpedig ezt a rút kiskacsát jópár éve világ legszebb hölgyei, sőt, asszonyai között tartjuk számon. Ha nem ugrik be, kiről van szó, kattintson majd alul a galériára!

Nagyobb orr a sapka alatt

A fotót elnézve megdöbbentő, hogy ez a hölgy abból csinált fényes karriert, hogy többször és többféleképpen is el tudta adni magát az álmok szépséges és törékeny asszonyaként. Mindez persze semmi mást nem bizonyít, mint hogy a szórakoztatóiparban a természetes szépség megfelelő mennyiségű tehetséggel és karizmával pótolható. De persze nem árt az sem, ha van kéznél egy jó sminkes is.

Pedig így is szép

Ezt a fényképet elnézve az átfut az ember agyán, hogy vannak olyan sztárok is, akiknek talán jobb lenne, ha nem sminkelnék őket. Általában ugyan a fordítottja igaz, de ez a hamvas leányka, amikor teljes harci díszben van, sokkal inkább egy kiélt vampra emlékeztet, miközben ez a fotó is bizonyítja, hogy az illető a lelke mélyén egy bájos diáklány. Hiába, a showbusiness senkiből sem a legjobbat hozza ki.

Micsoda nő...

Celebfeladványaink közül utoljára hagytuk a legkönnyebbet, úgymond levezetésképp. Jól látható, hogy a hölgyet éppen bevásárlás közepette kapták lencsevégre, és ő aztán a sarki közért kedvéért aztán nem áll neki cicomázgatni magát, még a haját is csak egy homlokra tolt napszemüveggel fogja vissza. Viszont a művésznőnek olyan (pontosabban akkora) szája van, ami smink ide vagy oda, sosem hajlandó kisebbnek látszani, ezért gondoljuk, hogy erről a testrésztől őt lesz a legkönnyebb kitalálni olvasóinknak. Ugye önnek is a nyelvén van már a név...?

A hírességek igazi arca - a megfejtésekért ide kattintson!