A harminckét kilótól megszabadult Anna Nicole Smith mindenkinek meg akarta mutatni új alakját, ezért a VH 1 zenecsatorna díjkiosztó ünnepségén megpróbálta levenni felsőrészét. Szegény Smitht ismét biztonsági őrök cibálták le a színpadról, mint az MTV díjkiosztóján, alig két héttel ezelőtt.
Hogy a VH1 zenecsatorna díjkiosztója ne csak a zenéről szóljon, arról idén Anna Nicole Smith gondoskodott. A modellt ugyanis szinte le kellett zavarni a színpadról, mivel fejébe vette, hogy kibújik ruhájából, és mindenkinek megmutatja melleit. A Daily Star című bulvárújság feltételezései szerint Smith, Janet Jackson vállpántlerándítós esetét akarta megismételni, ha hagyták volna. Smith maga is a díjazottak között volt, ő kapta a VH1 Nagy Átváltozás 2004 díját, utalva ezzel arra, hogy a modell jelentős súlyfeleslegtől szabadult meg az év folyamán. Így rögtön érthetővé is válik, miért akarja most ország-világnak a testét mutogatni, Smith ugyanis 32 kilót adott le, bár saját bevallása szerint őt kövéren is nagyon szexisnek találták a férfiak.

Víg özvegy

#alt# Smithnek Brigitte Nielsen színésznő és Flavor Flav rapper adta át a díjat, mire a híres özvegy csak annyit mondott, "Ez az első díj életemben, amiért nem kellett letérdelnem". A kétértelmű kijelentés után aztán úgy gondolta, bebizonyítja, valóban méltó a kitüntetésre, és gyorsan le akarta kapni ruháját. Ekkor azonban rögtön mellette termett egy biztonsági őr, aki letakarta és levezette a színpadról a díjazottat. Egy részvevő szerint Anna Nicole Smith nagyon vidám volt, örült a díjának, és már előre eltervezte, hogy lerántja válláról a pántot.

Úgy látszik a díjkiosztó ünnepség nem erőssége az idős milliárdosokra szakosodott médiaszemélyiségnek, hiszen a nemrégiben tartott MTV gálaünnepségen is le kellett vezetni a színpadról. Anna Nicole Smith a köszöntő beszédet tartotta volna, helyette azonban erősen ittas állapotban testi adottságainak népszerűségét próbálta a közönségen tesztelni, majd ezek után sem sikerült a következő műsorszámot felkonferálnia. Ekkor a szervezők ráuszítottak két biztonsági őrt, így Smith nem tartózkodott sokáig a színpadon, de a függöny mögött állítólag még mulatságos jelenetekkel szórakoztatta a kiváltságosokat, többek között átesett például egy asztalon. Később a kudarcot vallott műsorvezető azon kesergett, hogy őt senki sem érti meg, és mindenki csakbuta szőke nőnek tartja. Zavart viselkedését állítása szerint az okozta, hogy túl sokat fogyott, amivel megzavarta szervezetét.

Anna Nicole Smith 1994-ben ment hozzá J. Howard Marshallhoz, az akkor 90 éves milliárdoshoz, aki egy év múlva elhunyt, jelentős összeget hagyva örökül szomorú özvegyére.