horoszkóp

A Spice Girls újra együtt

2007.06.29. 09:20
Újra összeáll a híres lánycsapat és világkörüli hódító körútra indul. Victoria Beckham-nek így lesz miből fizetnie új vécéjük csillagászati árát.

A Spice Girls tagjai Londonba repültek egy sajtókonferenciára, hogy bejelentsék: a banda újra összeáll. Már hónapok óta keringenek a pletykák és a találgatások, és lám, a hír igaz. Most álltak először a nyilvánosság elé azóta, hogy Geri Halliwell egy világkörüli turné kellős közepén faképnél hagyta énekes társait még 1998-ban. Június elején Mel C – népszerűbb nevén Sporty Spice – úgy nyilatkozott a BBC-nek, hogy igazából a csapat nem áll össze hosszabb időre, csak egy végső búcsúról van szó. Hozzátette, hogy nem akartak változtatni a csapat összetételén és arculatán, mert „elképesztően csodálatos volt, varázslatos” .

A turné december 7-én kezdődik Los Angelesben, majd Las Vegas-i és New York-i megállók után érkezik Európába. Itt szintén három fellépés lesz, Londonban, Kölnben és Madridban. Ezután - immár 2008 januárjában - Peking, Hongkong és Sydney, majd a dél-afrikai Fokváros következik, és a körút az argentínai Buenos Airesben fejeződik be január 24-én. - írja az MTI.

Spice történelem

A lánybandát menedzselő 19 Entertainment nevű cég – élén Simon Fullerrel – futtatta be a csapatot, és tette világhírűvé. Fuller irányítása alatt az öttagú banda rengeteg világslágerrel rukkolt elő – ilyen például a Wannabe vagy a Two Become One. Több mint 55 millió lemezt adtak el világszerte és még egy filmben is szerepeltek – a Spice World-ben.

Akkor és most

Geri Halliwell kilépése óta a banda tagjai szólókarrierbe kezdtek, több kevesebb sikerrel. Melanie C lett talán a legsikeresebb, viszont Posh Spice sokkal híresebb lett nála– bár ő inkább férje, David Beckham sztárfocista és rohamosan változó (torzuló) külseje miatt. Posh-t férje, Beckham is elkísérte Londonba, kéz a kézben sétáltak ki a Heathrow repülőtérről. Victoria Beckham túlméretezett méhszemüveget, és divatosan tapadós szürke farmert viselt, aminek a felrángatásához egy kisebb öltöztetőbrigád segítségére lehetett szükség.

Lesz mit a tejbe aprítaniuk

A turnéval tízmillió angol fontot (majdnem négy milliárd forintot) zsebelhet be minden egyes Spice Girl, úgyhogy valószínűleg nem csak a nosztaligia hozta össze őket. A Spice Girls összes tagja ismeretlen volt amikor jelentkeztek egy újsághirdetésre és mára mind milliomos harmincas nők váltak belőlük, legtöbbjük már családot is alapított.

A tagok Greenwichben pózoltak a fotósoknak a sajtótájékoztató előtt, ahol Victoria Beckham tapadós lakk-bőr nadrágot és páncélhoz hasonlatos mellemelő topot viselt, míg a másik végletet Geri Halliwell képviselte, aki fodros, csipkés romantikus bő ruhát húzott magára. A lányok egy Föld bolygót formázó labda előtt pózoltak azoknak az országoknak a zászlajával a kezükben, ahol koncertezni fognak majd. Posh leendő lakhelyének, az Egyesült Államok zászlaját tartotta, ami kísértetiesen hasonlatossá tette egy képregény lapjairól feltámadt szuperhőshöz, aki épp világmegváltó körútjára indul.

Az álombudi

A Beckham házaspár nemsokára Los Angelesbe költözik, mivel David Beckham az LA Galaxyba igazolt. Lázasan készülődnek és tervezgetik a ház berendezését. Jelenleg a vécé van napirenden, melynek berendezési tárgyaira Posh Spice nem kevesebb, mint 500 000 dollárt (kb. 95 millió forintot) költött – tudjuk meg a stars.fm.-től. Valljuk be, mindenkinek titkos vágya egy igazán jó budi. Biztos sokakkal megtörtént már, hogy rendesen berúgtak és ugyan sikerült hazaérnük, de az első út a WC-hez vezetett, mert muszáj volt kiadni az aznap elfogyasztott ételt és italt. Ilyenkor a hideg kőpadlón kell térdelni, és ha végzünk, nincs más vágyunk, csak csendesen leheveredni és mély álomba merülni. Viszont ha elalszunk egy hagyományos méretű és berendezésű vécé kövén, az másnap rendkívül kellemetlen következményekkel járhat: elmacskásodik kezünk-lábunk és rosszabb esetben még jól fel is fázunk.

Posh Spice vécéjében ez nem történhet meg: ő bőrrel borítja a padlót. Ha elaludna a puha padlón, reggel, amint kinyitja a szemét, egy 80 000 dolláros (15 millió forintos) kristálycsillárt pillant meg, amitől rögtön jobb kedvre derül. Ha esetleg kedve támad emailt írni távol lévő kedvesének, könnyedén megteheti a budiba beépített számítógépen. Ezen kívül az sem történhet meg vele soha, hogy egy WC-papír foszlány lógjon ki a bugyijából, mert a WC egy olyan kamerával van felszerelve, ami 360 fokos szögben fényképet készít a használójáról, így a helyiség elhagyása előtt megszemlélheti, hogy tökéletes-e a szettje. Hát ki ne vágyna egy ilyen budira?