Előkerült az anyakönyvi kivonata a Tom Cruise kislányának, így ahhoz nem fér kétség, hogy hivatalosan legalábbis, megszületett. De még mindig nem látta senki.

Hivatalosan létezik

Suri Cruise születési anyakönyvi kivonata felkerült az internetre, vélhetően azért, hogy csillapodjanak azok a hangok, akik szerint Tom Cruise-nak nem is született gyereke. A dokumentum érdekessége, hogy majdnem egy hónappal azután állítottak ki, hogy a kislány hivatalosan megszületett. A TMZ információi szerint a St. John's kórház képviselői azért állították ki ilyen szokatlanul későn a hivatalos okmányt, mert a szülés után sem a szülők, sem egy, a kislány létezését bizonyító tanú nem jelent meg a kórházban. Végül egy barátként megjelölt személy írta alá a papírt, három és fél héttel a kislány születése után. A kórház személyzete által nem azonosított "barát" mindössze annyit mondott, azért kell a papír, hogy Suri minél hamarabb útlevelet kaphasson.

Lehet, hogy nincs is

Nem tudjuk, hogy a dokumentum megléte magában mit bizonyít, az viszont biztos, hogy áprilisi születése óta senki sem látta még Tom Cruise kislányát, Suri Cruise-t. Egyes elméletek szerint a színész szcientológus vallása tiltja, hogy képeket mutogasson gyerekéről, mások szerint viszont megalázóan alacsony összegeket ajánlott a sajtó az első fotókért, ezért inkább Tom Cruise és Kate Holmes úgy döntöttek, hogy meg sem mutatják a kislányt. A legjobbak azonban azok az elméletek, amelyek szerint Suri Cruise nincs és soha nem is volt