A Song of the Year című dalszerző versenyről kevés információt lehet fellelni a nemzetközi világhálón, de annyit mindenképpen, hogy rengeteg a jelentkező, számos kategória van – stílusok szerint, külön a dalszövegeknek is , és, hogy a zsűri a Rolling Stone magazin szakújságíróitól kezdve különféle producerekig, és kiadói alkalmazottakig tart.

Szabó Eszter saját elmondása szerint félig poénból jelentkezett néhány hónappal ezelőtt a versenyre, mert nem kell hozzá elutazni sehova, csak elküldeni egy dalt, ráadásul magyar sem nyert még itt soha semmit, és bárki indulhat. Meglepődve tapasztalta, hogy ma (február 27-én), kapott egy levelet, amiben azt írták, hogy Honorable mentiont kapott, ami azt jelenti, hogy a dalát a zsűri ugyan nem válogatta be a komoly pénzekkel járó nagydíj várományosai közé, de a művészi értékeit mindenképpen el akarják ismerni ezzel a különleges kiemeléssel. Az Honorable mentiont kapott előadók listáját itt olvashatják, Szabó Eszter neve a baloldali oszlopban van.
A Neverending game című dalt közösen írták Kontor Tamással, a számot Kontor hangszerelte.
Az elismerés külön érdekessége, hogy Szabó Eszter ezzel a számmal az Eurovíziós Dalfesztiválra is jelentkezett, de itthon a zsűri nem találta elég jónak a dalt ahhoz, hogy képviselje hazánkat a moszkvai döntőben. A kínos procedúra végén a jobbára ismeretlen Ádok Zoltánt küldik majd.
A Song of the Year verseny főleg a feltörekvő zenészek támogatására jött létre. Havonat hirdetnek győzteseket az egyes kategóriákban, akiknek a számait menedzsereknek, kiadóknak ajánlják. A versenyben olyan producerek vesznek részt, akik többek között Stinggel, az INXS-szel vagy Ludacrisszel is dolgoztak, igaz azt nem jelölik, hogy karrierjük melyik szakaszában, de a lényeg, hogy világszinten ismert zenészekkel álltak munkakapcsolatban.
Még több a velveten
- Ördög Nóra átlátszó szoknyát, Szirota Jennifer pikkelyes mellet vett felSpoiler jön, óvatosan: férfi esett ki a Csillag születikből, amima is számtalan látványelemmel szórakoztatott.
- Michelle Rodriguez hülye szemüvegben bulizott Cannes-banOlyan ez a színésznőnek, mint az egyszeri hippinek Ozora. Csak éppen többet fürdik.
- Fehérneműs fotókkal bukott le egy brit rendőrnőBár eljárás is indulhatott volna 29 éves Rebecca Morris ellen a másodállása miatt, de úgy tűnik, megúszta büntetés nélkül.

