A műsorvezető szerint csak bábuk a kereskedelmi televíziók arcai, és semmit sem tehetnek engedély nélkül. Szebeni azért kezdett most erről beszélni, mert kiborult Albert Györgyi halála miatt, ami szerinte szintén a média számlájára írható.

A volt TV2-s műsorvezető a Blikknek panaszkodott, hogy a kereskedelmi televíziók csak kihasználják saját sztárjaikat. Szebeni hat évig dolgozott az Aktív stábjánál, majd közös megegyezéssel távozott a csatornától nyár elején. A televíziós tavaly sem rejtette véka alá, hogy szeretne a bulvármagazin helyett hírműsorokban szerepelni, de ezt az elképzelését a csatorna nem támogatta. Állítása szerint, ha nem közös megegyezéssel távozott volna a kereskedelmi televíziótól, milliós kötbért kellett volna fizetnie. „Ezt pedig nem tehettem meg, nem állok úgy anyagilag. A csatorna sztárjai szerződésükben kötelet és szájtapaszt is kapnak, bábuk voltunk, akik engedély nélkül semmit nem tehettek."

Szebeni István képekben!

Szebeni nem sokkal azután távozott a csatornától, hogy felkérték: legyen a házigazdája egy rendezvénynek. A TV2 ekkor pénzt kért a szervezőtől, aki mindezt Szebeni gázsijából akarta lefaragni. Ebbe nem ment bele a műsorvezető, így nem ő lett a falunap hőse. „Sokkal nyugodtabb vagyok, amióta a közszolgálatban dolgozom. De Albert Györgyi halála kihozta belőlem a felgyülemlett bosszúságot. Az ő tragédiáját a média okozta, kihasználták. Már a földön feküdt, amikor még rugdosták" - mondta Szebeni, aki hozzátette, örül, hogy a Duna Tv-nél dolgozhat.

A közszolgálatban nyugalom van, mindenki végzi a dolgát, és a volt aktívos boldog, hogy végre azzal foglalkozhat, amivel mindig is szeretett volna. Szebenit régen többször vádolták azzal, hogy erőszakos és robbanékony a természete. Volt barátnői nyilatkoztak is a műsorvezető elviselhetetlen viselkedéséről a napilapoknak, de Szebeni István a mai napig tagadja a híreszteléseket. Azt azonban bevallotta: valóban vannak néha furcsa megnyilvánulásai, például márciusban egy szerkesztőségi affér közepette egy széket tört darabokra. „Az vesse rám az első követ, aki még soha életében nem vágott földhöz semmit. A szerkesztőségben összezárva dolgozik 25 ember és néha mindenkinek van valami baja. Ugyan összekaptunk egy kicsit a felvételvezetővel, de fél óra múlva már tisztázódott minden félreértés " - mondta akkor a Velvetnek Szebeni István.

A TV2 értetlenül áll volt sztárjának kirohanása előtt. Mint írják, hat év együttműködés után, közös megegyezéssel távozott a csatornától. Ezzel együtt - ahogy fogalmaznak - drukkolnak további pályafutásához.