horoszkóp

Udvaros Dorottyának mindene fáj

bry
2008.10.30. 16:16
Kapcsolódó cikkek (1)
Udvaros Dorottya elfáradt, sajog minden porcikája, Kiss Ramóna megsérült, és egy hetet ki kellett hagynia. Rózsa György a legidősebb versenyző, aki mégis szárnyal, mert lánya partnere lehet. Gáspár Bea gyakran rontott a próbákon. Így kezdődik a Szombat esti láz harmadik szériája. Medveczky Ilona táncát ezúttal sem ússzuk meg.

November elsején indul az RTL Klubon a Szombat esti láz harmadik évadja, ebből az alkalomból összegyűltek a versenyzők egy koccintásra. A két hónapig tartó felkészülés után a versenyzők magabiztosak és hisznek a saját győzelmükben.

A nyolc sztár: Gáspár Bea, Kiss Ramóna, Udvaros Dorottya, Dammak Jázmin, Csányi Sándor, Rózsa György, Stohl András és Katus Attila szeptember elején kezdett gyakorolni profi táncpartnerével és saját bevallásuk szerint igen kemény két hónap áll mögöttük. „Minden porcikám fáj. Sűrű időszak volt, nagyon sok mindent kell pár hét alatt az ember agyába beletuszkolni, és a testének megtanulni. Szinte reggeltől estig tartanak a próbák, és közte van néha egy kis alvás”, nyilatkozta Udvaros Dorottya a Velvetnek.

Tánc és koccintás!

A versenytánc fizikai kihívás

A versenytánc - jól lehet, kívülről nem látszik - de nagyon komoly fizikai igénybevétellel jár. A Barátok Közt egyik szereplője, Kiss Ramóna az edzések alatt saját bevallása szerint sokat izmosodott, azonban a pozitív hatások mellett negatív események is történtek. A színésznő és partnere, Markó Róbert éppen egy emelést gyakorolt, azonban nem sikerült és Kiss Ramóna megsérült, ami miatt egy hétig nem tudtak edzeni.

A versenyzők közül Rózsa Györgynek volt talán a legnehezebb a felkészülés, azonban ő nem panaszkodik. Örült, hogy a lányával, Csillával készülhetett a megmérettetésre. „Én vagyok a korelnök, másrészt van néhány olyan mozgásszervi- és érbetegségem, ami mind azt mondatta volna, hogy ne vállaljam el ezt a felkérést. Mégis, nagyon régen voltam ennyire boldog. Fizikailag nem fáradtam el, valószínűleg azért, mert öröm volt csinálni”, mesélte a műsorvezető, aki elismerte, hogy a koreográfusok azért igyekeztek megkönnyíteni a dolgát, és a lánya fogja a nehezebb elemeket végrehajtani.

Medveczki Ilona idén is táncra perdül

Nézzen képeket a próbákról!

Természetesen a fizikai nehézségek mellett a koreográfia betanulása is komoly kihívások elé állította a párokat. Gáspár Bea szerint a nehézségeken csak az segítette át, hogy jó hangulatúak voltak a próbák. „Az okozott problémát, hogy megjegyzem, hogy mi után mi következik, sokszor leblokkoltam, mert nem tudtam, mi jön”, mesélte Gáspárné.

Az első adásban a pároknak rögtön egy latin-amerikai táncot kell bemutatniuk, ami valószínűleg csak azért nem lett a kedvencük, mert ezzel kellett a legtöbbet foglalkozniuk.

Kiss Ramóna a jive-ot, Gáspár Bea a csacsacsát szerette meg a legjobban, míg Rózsa György kedvence a keringő lett. Bár szerinte ahhoz, hogy bemutathassa, milyen elegánsan is tud keringőzni, ahhoz még túl kell jutni az első fordulón. A zsűriről megtudtuk, hogy ezúttal is az egyik legnagyobb magyar díva, Medveczky Ilona ül a döntnökök közé, sőt táncra is perdül, rögtön a műsorfolyam elején.