A táncverseny szombati adásában a felszín alól feltörő vágyak uralták a képernyőt. Udvaros Dorottya meglovagolta Angyal Andrást, Molnár Andrea a fülledt erotika jegyében tekeredett fel Katus Attila combjára. Az egyetlen kakukktojás az est folyamán Dammak Jázmin volt, aki a szenvedélyét királynői mosolyával próbálta kimutatni. Ki is ejtették.

A Szombat esti láz harmadik döntőjében a párok a bálok nyitótáncával, a visszafogott eleganciájú bécsi keringővel indították az adást, majd ezután a sokkal tüzesebb tangó, illetve cha-cha-cha került terítékre. Stohl András és Südi Iringó, Csányi Sándor és Práger Kitty, Katus Attila és Molnár Andrea, valamint Kiss Ramóna és Markó Róbert tangót mutatott be, míg Udvaros Dorottya és Angyal András, illetve Dammak Jázmin és Kovács Zoltán cha-cha-chával szórakoztatta a nagyérdeműt.

Udvaros Dorottya lovagol

Míg az RTL Klub táncos műsorának első adásban bemutatott szamba és jive akrobatikus elemekkel tarkított látványos produkció, melynek rengeteg villantást köszönhettünk, addig a tangó és a cha-cha-cha sokkal inkább az erotikus testbeszédre épít. Pálinkó Lujza megfogalmazása szerint a tánc a vízszintes vágyak függőleges kifejezése, és lássuk be, ez a két tánc kifejezetten megfelel ennek a leírásnak.

Cha-cha-cha

A Cha-Cha-Cha a versenytáncok latin-amerikai ágát bővíti. Megalkotója Enrique Jorrin egy havannai zenész, aki 1953-ban a túl gyorsan játszott Mamboból - melynek nem volt igazán sikere - fejlesztette ki a lassúbb Mambo-Cha-Cha-Cha-t. Viszonylag gyors, kis teret betöltő, rendkívül ötletdús és játékos hangvételű. A zene gyors, temperamentumos, kacér és szaggatott. (newyork.hu)

Tehát ezek után már nem szabad azon csodálkoznunk, hogy Udvaros Dorottya a parketten négykézláb álló Angyal Andrást annak fenekébe kapaszkodva lovagolja meg. Az is teljesen nyilvánvaló kell legyen, hogy miért kapaszkodik Katus Attila övcsatjába a földön ülő Molnár Andrea, miközben a fülledt erotika jegyében simogatja a fitnessedző combját. Illetve Kiss Ramóna is teljesen egyértelmű szituációt mutatott be, amikor a színpadon elhelyezett székben ülő táncpartnere, Markó Róbert ölébe pattant.

Stohl András és Südi Iringó

A versenyzők közül Dammak Jázmin volt az egyetlen, akivel kapcsolatban a zsűri kifejtette, hogy nem erőssége a tüzesebb műfaj. Medveczky Ilona szerint az előadása kissé hűvös volt, amivel valószínűleg arra utalt, hogy Dammak egy szépségkirálynőhöz híven mosolygott, de egy csepp erotika sem volt fellelhető a táncában.

Tangó

Ez a tánc az egyetlen latin eredetű tánc a standard táncok között. A Tangó származása elválaszthatatlan az argentin fővárostól, Buenos Airestől, eredete viszont igencsak vitatott. A spanyol-argentin mélabúval átitatott tangó ellentétei a férfias és nőies, kemény és lágy, agresszív és szentimentális vonásokban mutatkoznak meg. (newyork.hu)

Ennek természetesen meglett a következménye, ugyanis Dammak Jázmin partnere, Kovács Zoltán hiába rakott össze remek koreográfiát, a zsűri és a közönség szavazatai alapján ők végeztek az utolsó helyen.

Az eheti adás sztárénekesei Détár Enikő, és a Roy és Ádám együttesből ismert Kohánszky Roy voltak, nekik köszönhettük a táncok zenei aláfestését. Az adás levezetéseképpen meglepetésvendégként színpadra lépett Csifó Dorina és Márk. A két feltörekvő énekes Szécsi Pál Csak egy tánc volt című dalát dolgozta fel, melyhez látványvilágként a A rendíthetetlen ólomkatona című mesét választották. Bár ezúttal a balerina, vagyis Csifó Dorina sokkal inkább emlékeztetett Cyndi Lauperre.