Ismét terhes Szinetár Dóra: az Operett Színház harmincéves színésznője második gyerekét várja - írja a Blikk. A lap szerint a színésznő a negyedik hónapban jár, és ebben a hónapban már nem vállalt előadásokat. Szinetár Dóra és férje, Bereczky Zoltán nem szerették volna nyilvánosságra hozni a hírt, a lap szerint azért is, mert tavaly júniusban a színésznő elvesztette a magzatát.
Nem élete tragédiája
Akkor a második hónapjában kellett megszakítani a terhességet, mert a magzat nem fejlődött. Szinetár Dóra elmondta, az eset megviselte, de nem élete tragédiájaként éli meg. Azt is elmondta, férjével újabb gyereket terveznek. Most, egy évvel később a Blikk tudni véli, hogy a színésznő ismét teherbe esett, bár ő maga erről egyelőre nem nyilatkozott. A Budapesti Operettszínház sajtófőnöke, Ferenci Orsolya azonban a Velvetnek elmondta, hogy nem erősítik meg a lap értesülését.
Szinetár Dórának az első házasságából már született egy gyereke. A tízéves Marcit szintén musicalszínész férjével együtt nevelik.
Még több a velveten
- Ördög Nóra átlátszó szoknyát, Szirota Jennifer pikkelyes mellet vett felSpoiler jön, óvatosan: férfi esett ki a Csillag születikből, amima is számtalan látványelemmel szórakoztatott.
- Michelle Rodriguez hülye szemüvegben bulizott Cannes-banOlyan ez a színésznőnek, mint az egyszeri hippinek Ozora. Csak éppen többet fürdik.
- Fehérneműs fotókkal bukott le egy brit rendőrnőBár eljárás is indulhatott volna 29 éves Rebecca Morris ellen a másodállása miatt, de úgy tűnik, megúszta büntetés nélkül.

