Valkó Esztert szvetteres turisták simogatták, Nagy Edmond a tortából repetázott, az Animal Cannibals a jó nő jelzőit tanulta a jó borra alkalmazni, közben Rábaközi Andrea a pince-feng suit figyelte. A Balla pincészet meghívására merlot-t szüreteltünk, majd a korábbi termést kóstoltuk a Szépasszonyvölgyben.

"Ettől áll a liba nyaka" - pörgette a 2002-es Marlot Barrique-ot poharában Nagy Edmond az egri Balla pincében, majd látva, többen is figyelnek rá, hozzátette: "szokta mondani egy barátom". Ez nem volt kifejezetten jó poén, de mivel már nem voltunk józanok, nevettünk. Nagy Edmond pedig felállt a padsorról, és a pultnál még egy vaníliás tortát kért. Ezalatt visszapörgettük az eseményeket, hogyan érkeztünk a Szépasszonyvölgybe és egy celebkollégánk szavaival élve "készítettük be magunkat" hétköznap délután fél háromra.

Előrehozott szüreti bál

Klikk a képre!

Nagy Edmond háton fekve végigaludta a buszutat a Műcsarnoktól Egerig. A különjárattal a Balla pincészet szőlőjébe mentünk elsőként, mert vendéglátónk médiaszereplőket hívott meg merlot-t szüretelni abból az alkalomból, hogy a hétvégén véget ért Budapesti Nemzetközi Bor és Pezsgőfesztiválon sikereket értek el, és a szakmai zsűri ajánlása alapján a Deluxe magazin oldalain indított szavazáson Divinus Cuvée boruk a Legszebb Magyar Borospalack címet kapta. Balla István borász elmondta, a valódi merlot-szüretre néhány hetet még várni kell, ez egy "előrehozott szüreti bál". Mi az a médiaesemény? - idézte fel riporterünk a kérdést, amit még az első főszerkesztőjének tett fel. "Az, amit le lehet fotózni" - hangzott a válasz annak idején.

Beállítottuk tehát a gépet a tűző naphoz, magunkhoz vettük a helyszínen kínált barackos grappát, és a nemrég ébredt Nagy Edmond után elindultunk az esőtől felázott, de kartonlapokkal járhatóvá tett földúton a szőlőbe. "Védőfelszerelést nem adtok?" - kérdezte Nagy Edmond, megigazítva fehér bőrzakóját, majd az Animal Cannibals gyakorlottnak tűnő mozdulatait figyelve metszeni kezdte a fürtöket a tőkékről. "Ez olyan, mint egy osztálykirándulás. Nincs olyan középiskolás Magyarországon, aki ne járt volna még Egerben" - mondta Valkó Eszter, az RTL Klub műsorvezetője, és eközben az egész csapatból ő gyűjtötte össze a legtöbb szőlőt. Arra viszont már nem vállalkozott, hogy mezítláb megtapossa.

A várakozás szépsége

"Utáltam a fagyizásokat" - kanyarodott vissza az előző témához egy újságíró, amire a szüretelők egy része iskolai sztorikba kezdtek a metszőollóval hadonászva. Egy motívum volt közös legtöbbükben: a történetek középpontjában az alkohol állt. "Én azonban nem iszom soha" - mondta kérdésünkre Nagy Edmond, aki jelenleg nem is nősül. "Későbbre halasztottuk, mert egyelőre mindketten elfoglaltak vagyunk. Nem bánom a várakozást, megvan a maga szépsége" - törölgette aranykeretes napszemüvegét a Megasztár első szériájának énekese, aki ebben az eseményben a szőlő szüretelését találta a legszebbnek, mint mondta, a délutáni bórkostolás nem igazán motiválja.

"Engem a borospince érdekel, mert otthon nemrég kezdtünk építeni egyet, 26 négyzetméteres alapon. Ötleteket gyűjtök" - mondta a pincéhez vezető úton Rábaközi Andrea egykori modell. A hátunk mögött egy szvetteres turistacsoport Valkó Esztert üdvözölte vállveregetéssel. "Tudod, tévés" - magyarázta férjének az egyik látogató, aki ettől érezte feljogosítva magát, hogy a műsorvezető karját megsimogassa.

Jó nő a jó borral kompatibilis

"Az osztálykiránduláson mindig vékony, kákabelű lánnyal jöttem össze abban a reményben, hogy megosztja velem az ebédjét" - ült a padsorba Qka Mc, ahol már előzőleg megterítettek a csapat számára. Csodálkozunk, hogy a rapperpáros is el tudott jönni, az esemény előtt egy nappal ugyanis közleményt kaptuk azzal, hogy épp nekivágtak a Balatonnak kerékpárral. Gondoltuk, ez egy trendi promóció az egészséges életmód hirdetésére, vagy talán a magyar bicikliutak állapotát tesztelték.

Tekintse meg képeinket!

"Semmi célja nem volt. Nem bánom, ha valaminek nincs kiemelt célja" - mondta a rapper. "Amúgy én csak a safety carban vittem Ricsiék cuccait". Qka ennél aktívabb résztvevője volt a bórkostolásnak, szakmai kérdésekkel halmozta el a borászat vezetőjét a pince bal hátsó szekciójában, az utólag a csapat kedvencének bizonyult, és általuk "bal saroknak" nevezett fehér pinot noir hordója előtt. "Csukott szemmel kóstolni annyit ér, mint csukott szemmel csajozni" - találta meg a kereskedelembe leginkább illő hasonlatot a borász, majd megtanította az érdeklődő celebeket kóstolni. Elmondta, ha az italokat jelzőkkel szeretnénk illetni, a "jó nő" jelzőit keressük. "A nagy mellű is megfelel borra?"- nevetett Qka. "Csak hogy ha legközelebb társaságba megyünk, villogni tudjunk sommelier képességeinkkel" - tette hozzá Ricsipí, és a borász utasításai szerint a cabernet franc magját kereste.

A bal sarokból hazafelé

Az idő és a kóstoló előrehaladtával volt, aki két magra hívta fel a figyelmet ugyanabban a pohárban. "Szárazborkultúra ide vagy oda, a kontyalávaló édeset jobban szeretem" - mondta Qka. Az egyik szomszéd pincében ezalatt egy társasút keretében érkezett lengyel csapat ásványvizes flaskából itta a helyi specialitásokat, és a kora délután dacára mozgalminak tűnő dalokat énekelt az utcán. Nagy Edmond elfogyasztotta a tortarepetát, a csapat pedig az aszúból repetázott, amit itt jogi okokból késői szüretelésű fajtának hívnak, más okból pedig vörös. "Vidám volt bevásárolni a borplazában"- mondta távozáskor Valkó Eszter és a hazafelé útra kibontott "egy bal sarkot" a busztársaságnak.