horoszkóp

Suri Cruise tesót kap

2007.06.19. 11:40
David Beckham utolsó meccsére érkezett Madridba Tom Cruise és Katie Holmes, aki a laza lenvászon ruhával sem tudta már eltakarni gömbölyödő pocakját. Bár hivatalosan még nem nyilatkoztak róla, a képek alapján nyilvánvalónak tűnik, hogy kislányuk, Suri kistestvérre számíthat.

Tom Cruise és neje Katie Holmes második gyermeküket várják - írja a The Sun internetes változata. A hollywoodi házaspár közeli barátaik szerint "nagyon izgatottak, hogy gyerekük lesz, és csak úgy sugárzik belőlük a boldogság", ami nem csoda, mert Cruise-né ismerősei szerint már régóta erre vágyik .

A pár a napokban - megszakítva berlini látogatását - elugrott Madridba, hogy megnézzék a haver David Beckham utolsó meccsét a Real Madrid játékosaként. A sztárfocista ugyanis nemsokára a szomszédjuk lesz Los Angelesben , mert az LA Galaxyba igazolt, elmondása szerint azért, hogy ott is népszerűsítse a focit. A meccs a Real Madrid győzelmével végződött, úgyhogy Beckham emelt fővel távozhat a csapatból. A tegnapi győzelem után így nyilatkozott: "Hihetetlen élmény volt itt játszani, csak csupa jó dologra emlékezem. A ma esti győzelem feltette a koronát minderre" - idézi őt a hollywood.com.

Bubi és buli Madridban

A fotósok hada Madridban lett figyelmes Katie Holmes pocakjára, amit ugyan megpróbált elrejteni egy lezser miniruha alá, de mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy a színésznő terhes. Majdnem ugyanilyen meghökkentő volt a Posh Spice és Katie Holmes közti hasonlóság is. Úgy tűnik Beckhamné ellátta a hollywoodi színész nejét egy-két jó frizura tippel, amit ő meg is fogadott és ugyanolyan bubifrizurával lepett meg mindenkit, mint amilyen a sáskatestű focistafeleségnek van.

A 28 éves Holmest egyébként terhessége nem gátolta meg abban, hogy csatlakozzék a reggel hétig tartó meccs utáni bulihoz, ahol a tivornyázók leginnkább a Primat nevezetű bort vedelték, melyből egy palack mérete 38 normál méretű palackénak felel meg. A madridi kiruccanás alatt egyébként Cruisék első kislánya, Suri Berlinben pihent, ahova Tom Cruise korábban színészi hivatása és vallása hívó szavára érkezett.

Vallási elmélyülés Berlinben

A pár berlini tartózkodása alatt a szcientológiai egyháznak hódolva részt vett egy éjféli összejövetelen, ami sokak szerint megerősíti azt a gyanút, miszerint Cruise új filmjét a szcientológia népszerűsítésének jegyében akarja majd forgatni. A film a második világháború idején játszódik és Klaus Schenk von Stauffenbergről szól, aki sikertelen merényletet hajtott végre Hitler ellen. Cruise játssza majd Staufenberget, akinek a rokonai már kifejezték aggodalmukat, miszerint a nemest megformáló színész a szcientológia terjesztésére használja majd rokonuk emlékét. Az entertainmentwise.com úgy tudja, hogy Berlinben forgatják a filmet.