Az egykori szépségkirálynő augusztus óta nem él együtt Kovács Kristóf producerrel, de erről most is csak azért beszél, mert már unja a kérdéseket, hogy mikor lesz gyerekük.

Három évig járt együtt Bálint Antónia, a tv2 műsorvezetője és Kovács Kristóf, a Fábry- és a Szulák-showk producere, de esküvő helyett szakítás lett a kapcsolat vége. Mindez nem most történt, hanem már augusztusban - árulta el Antónia a Vasárnapi Blikknek, és azt is elmondta: eddig ő nem akart erről beszélni. "Rossz érzés volt, amikor esküvőről és gyerekről kérdezgettek, de addig nem akartam a magánéletemről beszélni, amíg túlságosan fájt." - árulta el a titkolózás okát. A színésznő azonban már túltette magát a fájdalmas emléken, és készen áll egy új kapcsolatra. Azért is határozott úgy, hogy bejelenti szakításukat az újságoknak, mert még mindig olyan hírek jelentek meg róla, hogy együtt van vőlegényével, pedig "ezzel elveszik tőlem a lehetőséget - hisz már negyedik hónapja hogy szabad vagyok!".

Bálint azt is elárulta, hogy kapcsolatuk három éve alatt háromszor is szakítottak Kováccsal, de ezekről sem beszélt akkoriban az újságoknak. Az augusztus egyébként is nehéz időszak volt számára: szakítása mellett a Lazac című reggeli műsor is ekkor szűnt meg, melynek műsorvezetője volt. Szerencsésnek tartja magát, amiért barátai végig mellette álltak és segítségükkel már túljutott ezen a nehéz időszakon.

A műsorvezetőnő azt nem árulta el, hogy melyikük kezdeményezte a szakítást, szerinte ez már teljesen mindegy, mert a lényeg az, hogy ő már túl van rajta: "Rengeteg élménnyel vagyok gazdagabb, és most sokkal felszabadultabbnak érzem magam. Eddig a kedvesem volt a legfontosabb, emiatt sok más élményből maradtam ki a barátaimmal." Most azonban leköti őt második diplomájának megszerzése, emellett játszik a Kaktusz virágában, a szigetszentmiklósi színházban a Padlást próbálja, szerdán pedig a Ludwig múzeumban lép fel, ahol a Chicagóból adja elő a Cellatangót.