horoszkóp

Tornóczky Anita új pasija civil

2005.09.07. 17:21
Anita a sajtóból értesült még a nyáron arról, hogy ők az új álompár, a válogatott vízilabdázóval. Most elváltak útjaik, a műsorvezető pedig ismét civilt szeret.

Az mtv műsorvezetője lecserélte a többszörös olimpiai bajnok vízilabdázót, derül ki a szerdai Blikkből. Anita a lapnak úgy nyilatkozott; kapcsolata a sportolóval békés véget ért és sikerül mindent tisztázniuk, de többet nem árul el a dologról. Azt viszont nem titkolja, hogy már megtalálta a következő jelentkezőt.

Vízilabdázók kipipálva

Medgyessy Péter nevelt lányáról és a jóképű vízilabdázóról augusztus elején még az a hír járta, ők lehetnek az új David és Victoria Beckham, ám még mielőtt túlságosan belemerültek volna a kapcsolatba, szakítottak.

Anita a Velvetnek elmondta: a szakításról és az új pasiról nem akar beszélni. Mint mondta, valójában még csak másodszor találkozott Barnával, mikor a sajtó ráharapott a témára. "A második randevúnk után megjelent az újságokban, hogy mi vagyunk az új álompár. Elég furcsa volt."

Kérdésemre, hogy közrejátszhat-e a szakításban a sajtó, azt felelte, hogy ugyan a mostani kapcsolatának tönkremeneteléhez nincs köze a médiának, de azért kevesebb atrocitásnak van kitéve az ember, ha ismeretlen fiút választ.

Csak Bochkor és Steinmetz, Hajdú nem is

Talán épp ezért választott ezúttal civilt magának a műsorvezetőnő, bár szerinte "az nem motiváció, hogy a partner híres-e, vagy sem". Aztán hozzáteszi, hogy Bochkor Gáboron kívül nem is járt hírességgel.

"Hajdú Péter már nyolc éve a legjobb barátom - oszlatja el a tévhitet, ami róla és a Névshowr műsorvezetője közötti kapcsolatról él a nemzet lelkében. - Egy ideig magyaráztuk, hogy nem volt köztünk semmi, de aztán letettünk róla. Végül is mindegy mit mondunk, úgyis összeboronálnak, ha akarnak."

Anita egyelőre pihen, és még fogalma sincs arról, vajon az új évadban képernyőn marad-e. "Még azt se tudom, lesz-e műsor, úgyhogy nincsenek különösebb terveim. De most már pár héten belül biztosan kiderül, azt még kivárom."

Csak egy parti és máris kész a szerelem

Anita amúgy nagy bulizós hírében áll, áprilisban egy partin Mester Tamással látták smárolni, az érintettek azonban nem is értették, miért foglalkoztatta a sajtót ennyire a baráti csók.

Augusztus elején aztán több szemtanú is látta Tornóczkyt és Steinmetzet egy budapesti szabadtéri szórakozóhelyen, amint látványosan jól érezték magukat egymás társaságában. Ez volt az a híres második randevú, amivel kiérdemelték az álompár címet, nyílván azért, mert ezt nem tagadták. Akkor még senki nem gondolta, hogy a kapcsolat egy hónapig se húzza ki.

Rossz nyelvek szerint a sportoló gyűrűs menyasszonyát cserélte az exminiszterelnök nevelt lányára, ám ez ellen Tornóczky akkor határozottan tiltakozott, sőt szerinte korábban a lány hagyta ott Steinmetzt.

Anita tehát továbbra is védi magánéletét, de az biztos, hogy boldog ember, mert a kapcsolatait - elmondása szerint - mindig sikerül szépen lezárnia.