Annak ellenére, hogy Tóth Gabi egészen jól teljesített az első megpróbáltatáson, a nézők úgy gondolták, ismét őt küldik bátorságpróbára. Az énekesnő megdöbbent a hír hallatán, azt hitte, védettséget élvez. Tévedett, ugyanis az első alkalommal ugyanis celebtársai szívatták a bátorságpróbával, ma este pedig a nézők kedvéért tenyerelhet a trutyiba.

A Celeb vagyok, ments ki innen! című műsor második szériája rögtön egy bátorságpróbával kezdődött. Ez alkalommal azonban még nem a nézők döntötték el, kit küldenek a megpróbáltatásra, hanem a dzsungellakók, akik még itthon kaptak kiképzést. A tíz híresség közül kilenc úgy gondolta, hogy Tóth Gabit küldik el.

A táborlakók egy percet sem vitáztak azon, kit küldjenek bátorságpróbára. Egyöntetűen Tóth Gabira szavaztak, mondván, ő a legfiatalabb és szerintük a legbátortalanabb is. Az énekesnő megtudva a „jó hírt”, kicsit elszomorodott, de inkább az ijedség ült ki az arcára. Ekkor még nem sejthette, hogy a szívatása nem ért véget.

A bátorságpróba helyszínére Steiner Kristóffal együtt érkezett, akinek nem volt más feladata az emelőgombok kezelésén kívül, amelyekkel az énekeslányra kötött hevedert mozgatta. Tóth Gabinak ugyanis le kellett ereszkednie egy sötét gödörbe, ahol a járatokba bújtatott csillagokat szedhette volna össze. A feladatot nehezítették azzal, hogy a lyukakat állatok vigyázták, – pókok, kígyók, békák – amiktől az énekesnő köztudottan nagyon fél. Rengeteg sikoltozás és nyüszögés után, végül tízből három csillagot sikerült a felszínre hoznia Tóth Gabinak.

Tóth Gabi már nem kér több kígyót

Tóth Gabi ­- ha még nem lett volna elég baja -­ megkérdezte Balázstól, milyen mély a gödör, a válasz pedig az volt, hogy 150 méter. Az igazság az, hogy a gödör csak 5-7 méteres, ezen a poénon a műsorvezetők nagyon jót kacagtak. Ám Vadon János „kedvessége”, még Balázsét is fölülmúlta, amikor a gödör alján kapargászó Tóth Gabit figyelmeztette: „Vigyázz! Van lent egy kanos öszvér is!”

Tóth Gabiban annyi adrenalin gyülemlett föl a feladat teljesítése közben, hogy saját elmondása szerint alig emlékszik az eseményekre. A táborba visszaérve mindenki gratulált az énekesnőnek, ám a történet itt még nem ért véget. A nézők ugyanis úgy gondolták, hogy a következő nap is Tóth Gabit szeretnék szenvedni látni, aki az sms-szavazás kihirdetésének vége előtt úgy tudta, hogy előző napi produkciója miatt védettséget élvez. Ezt hangoztatta is a műsorban, de csalódnia kellett, ugyanis első alkalommal a társai küldték kínlódni, nem a nézők. A játékszabály szerint így nem pihenhet, ma este megint neki kell megküzdeni a félelmeivel, vagy a hányingerrel.

Gabi nővére, Tóth Vera nagyon büszke a húgára, írja a Blikk. Tóth Vera szerint húga imádja az extrém helyzeteket, és szerinte a többiek csak provokálni akarták a fiatal, de annál nagyobb szájú lányt.