A plasztikai sebészet állatorvosi lovaként elhíresült színésznő elájult egy szórakozóhelyen. Fürdőruhás fotóit elnézve ez érthető is.

Tara Reidet kórházba kellett szállítani, mikor összeesett egy éjszakai bárban. Reid Balira utazott, miután részt vett az ausztrál kurvák éves bálján – itt csak díszvendégként volt jelen -, itt pedig elájult, és estében meg is sértette magát. Barátai szerint pedig nem is ivott sokat: „Csak pár italt dobott be, amikor hirtelen kiszaladt alóla a lába” – számolt be egy ismerőse. Reidet a közeli kórházba szállították, ahol ellátták sérüléseit – kisebb vágásokat és horzsolásokat szenvedett a térdén és a könyökén -, most pedig 3000 dolláros luxusszállodai szobájában lábadozik.

Kurvabálra ideális választás

A 32 éves színésznő új pizsamakollekcióját hirdetni utazott Balira, ezt megelőzően az ausztrál prostituáltak éves bálján vett részt a Darwinban lévő Discovery klubban. „Úgy gondoltuk, hogy erre a „Stricik és Kurvák” jellegű, mókás kis rendezvényünkre ő tökéletes választás volna díszvendégként” – mondta Guy Dunne, a klub üzletvezetője. „Ő pedig imádta és alig várta!”A rendezvény egyik szórólapja Reiden kívül „kötözést, latexruhákat, pornósokat és sztriptíztáncosokat” kínált igényes szórakozásként, mindössze 25 dolláros belépődíjért.

Amit elronthatnak, azt el is rontják

Reid az Amerikai Pite című vígjátéksorozatban tűnt fel, de nem filmes munkásságával hívta fel magára a figyelmet, hanem azzal, hogy ő az a celeb, akinek az összes (bevallott) plasztikai sebészeti műtétjét elszúrták a sebészei. A sokak szerint eleve szükségtelen mellplasztikája után maradt hegeket ráadásul sikerült is közszemlére tennie, amikor egy fogadáson hosszú másodpercekig nem vette észre, hogy lecsúszott a válláról a ruha. A hasi zsírleszívása után maradt ráncokról és hepehupákról csak saját bevallásából tudunk, tavaly azonban végre eljutott odáig, hogy mindezeket a hibákat korrigáltassa.

Ilyen volt

"Egy internetes oldalon az én mellműtétemet szavazták meg a világ legundorítóbbjának. Teljesen kétségbeestem. Nem hordhattam bikinit. Rengeteg munkát nem kaptam meg. Elvesztettem a reményt, az egész egy szörnyű rémálom volt." – indokolta, miért szánta el végül magát minderre.

Ilyen lett

A másnap készült fürdőruhás fotókat elnézve a hasával már tényleg minden rendben van, ám Reid a jelek szerint még mindig nem nagyon lehet kibékülve a saját testképével. A tavaly még normális testalkatú színésznőnek ugyanis mostanra sikerült egy éhező afrikai gyermek formáját öltenie, és most néz ki úgy, mint az állandóan anorexiával gyanúsított Nicole Richie a terhessége előtt.