Bár feljelentés nem született, hivatalból mégis vizsgálja a rendőrség Takáts Tamás szombat éjjel eszméletlenre vert feleségének ügyét. A férj és a Symbol tulajdonosa egybehangzóan állítják: nem a szórakozóhely biztonsági őrei verték eszméletlenre az asszonyt. Bár a rendőrség akkor nem rendelt el nyomozást az ügyben, most feljelentés kiegészítés keretében mégis vizsgálódni kezdtek. Egyesek azt is tudni vélik, maga a zenész okozta az asszony komoly zúzódásait, a hely tulajdonosa szerint azonban erről sem az alkalmazottak, sem a biztonsági kamerák nem tudnak.

Takáts Tamás összevert neje korábban amnéziára hivatkozva azt mondta, nem tudja, ki verhette meg. Memóriája azóta sem tért vissza, ám párja egészen biztos benne, nem a Symbol nevű szórakozózely biztonsági őrei agyabugyálták el. Bár a Blikk tudni véli, hogy maga Takáts Tamás verte meg brutálisan nejét, a zenész azonban tagadja, hogy megütötte volna asszonyát, igaz, azt sem feltételezi, hogy a biztonsági őrök bántották a nőt. A Velvet kommentelői közül többen is jelezték, látták, amint az énekes felpofozza feleségét a szórakozóhelyen. A szórakozóhelyi összetűzést nem is cáfolta a pár, csak arra nincs magyarázat, ki verte eszméletlenre Takátsnét az étterem hátsó bejáratánál, mert mindketten azt állítják, különváltak, miután kitették őket. Bár a szombaton történtek után az érintettek feljelentést nem tettek, a BRFK Kommunikációs Osztályától úgy értesültünk, a hozzájuk érkezett bejelentésre reagálva azóta már vizsgálódnak az ügyben.

Hivatalból vizsgálják

Ahogy azt korábban megírtuk, Takáts Tamás összevert, eszméletlen nejére szombaton a Symbol nevű szórakozóhely előtt, hajnali öt óra körül talált rá egy fiatal pár, akik azonnal értesítették a rendőrséget. Az asszony agyrázkódást szenvedett, mellkasi zúzódásokat szerzett, és teste több pontját sebek borítják. A BRFK Kommunikációs Osztálya akkor a Velvetnek megerősítette, hogy a nőt biztonsági őrök verték össze, Takáts Tamás neje pedig azt mondta, nem emlékszik rá, ki agyabugyálhatta el. Takáts - miután a heves veszekedés után a biztonsági őrök kivezették őket a helyről - egy 500 méterrel távolabbi biliárdterembe ment, neje nélkül. A helyszínre már csak akkor tért vissza, amikor telefonon keresték a rendőrök eszméletlen neje miatt.

Bár az ügyben egyelőre senki sem tett feljelentést, a BRFK a bejelentés alapján a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 172/A.§ (1) bekezdése szerint a feljelentés kiegészítését rendelte el, azaz hivatalból megkezdte a történtek kivizsgálását.

A feleség arcát véraláfutások díszítik

Nem a biztonsági őrök verték meg

A szórakozóhely tulajdonosa és kereskedelmi vezetője szerint a biztonsági kamerákon nem látszik, hogy az énekes felpofozza a feleségét, és az alkalmazottak sem voltak tanúi ennek. "Mi nem voltunk itt, de a kollégáink elmondták, aznap este volt egy koncert, amelyen Takáts Tamás meghívott vendég volt. Az énekes itt maradt a feleségével, és a kollégáim elmondása szerint enyhe italozásba kezdtek. Ezután pedig kitört egy balhé Tamás és felesége között, és az asszony rátámadt Tamásra" - mondta a Velvetnek Strasser András, a Symbol kereskedelmi és marketing vezetője.

A kültéri kamerák semmit sem láttak

"Ezután Tamás állítólag arra kérte a feleségét, menjenek haza, de tovább balhéztak. Erre a mi biztonsági őreink megkérték őket, hogy az épületen kívül folytassák a vitájukat. Mondta Tamás, ő is haza szeretne menni, úgyhogy legyenek kedvesek, és segítsenek neki kivinni a feleségét. Ennek a biztonsági őreink teljes mértékben eleget tettek, ahogy az a kamera felvételein is látszódik. Segítettek kikísérni a kapálózó, rugdalózó, szitkozódó nőt a hátsó bejáraton. Innentől kezdve, nem tudjuk, hogy mi történt" - folytatta Strasser. Barna Sándor tulajdonos elmondása szerint a szórakozóhelyen kültéri kamerák is találhatóak, ám azok az épületre mutatnak, és csak az látszik, hogy kimennek az utcára, majd később szétválnak. A biztonsági kamera felvétele ide kattintva tekinhető meg.

Strasser András lapunknak elmondta, még semmiféle felszólítást nem kaptak a rendőrségtől az adatok, biztonsági felvételek átadására, ám ha erre sor kerül, készséggel eleget tesznek a kérésnek.

Már nem iszik, de mégis

Takáts Tamás egyébként korábban saját bevallása szerint is komoly alkoholproblémákkal küzdött, de azt állítja, egy ideje már nem iszik. Az énekes a TV2 Hal a tortán című műsorában is beszélt erről, ahol elmondta, régebben nagyon sajnálták az ismerősei, hogy mennyire tönkrement az alkoholtól, és hogy akkoriban rendszeresen részegen állt színpadra. A Karthago és a Takáts Tamás Dirty Blues Band énekese pár éve a Hit Gyülekezetének tagja lett, és állítása szerint ez volt életében az a hatalmas fordulat, aminek köszönhetően alkoholfüggőségétől is meg tudott szabadulni.

Takáts Tamás szárnyal

Családon belüli erőszak

Amennyiben Takáts Tamás verte volna meg nejét, az párkapcsolati erőszaknak minősül. Az asszony - arcán a jól látható véraláfutásokkal - nemrég az RTL Klub Fókusz című műsorában szabadkozott viselkedéséért, a történtekért önmagát hibáztatta (ugyanitt összekarmolt arcú férje is megszólalt, kifejtve, szent a béke). A Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen alapítvány munkatársa, Tóth Györgyi szerint a párkapcsolati erőszaknak - a családon belüli erőszak egyik formájának - tipikus jele, hogy az áldozat érez bűntudatot.

"A segítő munka során sokszor kell elismételnie a segítőnek, hogy ehhez nem volt joga a bántalmazónak, nincs olyan körülmény, ami ezt elfogadhatóvá tenné. Az áldozatok ugyanis sok esetben magukat hibáztatják. A bűntudat egy része legtöbbször nem is arról szól, hogy ez megtörtént, hanem arról, hogy a nő egyáltalán szólni mer róla, a társadalom ugyanis rossz szemmel nézi, ha valaki felkavarja az állóvizet" - mondta a Velvetnek Tóth.

Az alapítvány munkatársa szerint a magyar jog egyébként nagyban megnehezíti a testi sértést elszenvedett asszonyok életét, pedig arányuk igen nagy. "Magyar felmérések azt mutatják, hogy kb. minden ötödik felnőtt nőnek volt életében legalább egy olyan párkapcsolata, amiben előfordult erőszakos cselekedet. Azt pedig csak európai adatokból tudjuk, hogy nagyjából minden tizedik 16 év feletti nőnek volt része az elmúlt 12 hónapban párkapcsolati erőszakban" - nyilatkozta lapunknak Tóth, aki szerint számtalan oka van annak, hogy hivatalosan nagyon csekély számú bejelentés érkezik párkapcsolati erőszakról.

A magyar joggyakorlat nem védi az áldozatot

"A bántalmazott nőkön általában nem sokat segít, ha majd három év múlva lesz egy tárgyalás, ahol majd próbára bocsátják, vagy felfüggesztett börtönbüntetére ítélik az erőszakos cselekedetet elkövetőt. Ők azt szeretnék, ha most biztonságban lennének. A magyarországi büntetőjog és az igazságszolgáltatás azonban nem igazán alkalmas erre. Ausztriában például ezért vezették be az azonnali helyszíni távoltartást. Fontos azt is megjegyezni azonban, hogy a hívóink nagy hányada igenis próbál segítséget kérni hatóságoktól és intézményektől, de sikertelenül, elhajtják, lebeszélik őket, rosszabb esetben ellenük indítanak eljárást."

Gyakori a párkapcsolati erőszak

Nemcsak Ausztriában jobb a helyzet, még Romániában is több joggal bírnak a sértettek. "Amennyiben a sértettnek nyolc napon belül gyógyuló sérülései vannak, akkor kizárólag ő tehet feljelentést. Ráadásul a bántalmazók sokszor pontosan tudják, mi az a pont, ahol még nem lépik túl a könnyű testi sértés határát. A jelenlegi igazságszolgáltatás általában nem képes a könnyű testi sértések sorozatát egyetlen folyamatként értékelni, minden eseményt elszigetelten vizsgál. Ebből a szempontból Magyarország egy fehér folt a régió közepén. Gyakorlatilag ugyanis már Romániában vagy Grúziában is van már úgynevezett családon belüli erőszak elleni törvény. Felismerték, hogy ennek a jelenségnek van egy speciális mechanikája, hogy egy módszeres, rendszeres, strukturált jelenségről van szó, és az, hogy nem nevezhető egy lapon az alkalmilag megtörténő erőszakkal. Ez egyelőre Magyarországon nem kapott elismerést, bár most lenne egy valamivel előbbre mutatóbb távoltartási törvény, de a hírek szerint bőven lesz egy év is, mire egyáltalán véleményt fog róla nyilvánítani az Alkotmánybíróság" - mondta a Velvetnek Tóth Györgyi, aki hozzátette, a sértettek egyre inkább felismerik, hogy joguk van a segítségre."

Az alkohol nem mentség

Többen úgy gondolják - és ezzel mentegetik is párjukat -, hogy az alkohol okozza az erőszakot. Holott "az alkohol soha nem közvetlen kiváltója a párkapcsolati erőszaknak. Angol nőszervezetek használták egyszer azt a szlogent, hogy 'Fogd az időjárásra, fogd az alkoholra, fogd a nőre', azaz mindenkit és mindent felelőssé teszünk a bántalmazásért, az elkövető kivételével. Az alkohol nem csinál senkiből sem másik embert, ellenben gátlásoldó hatású. Azok a bántalmazók, akik esetleg túl gyávák ahhoz, hogy józanul megüssenek egy náluk gyengébb embert, azok alkohollal képessé válhatnak az erőszakra" - zárta rövidre a beszélgetést az alapítvány munkatársa. Tóth Györgyi végezetül hozzátette, a párkapcsolati erőszak nem köthető társadalmi vagy szociális helyzethez, ugyanúgy megjelenik a jómódú emberek, celebek, politikusok körében is, ám "az értelmiségiek mind az intellektuális, mind az anyagi kapacitásukat arra tudják fordítani, hogy jobban el tudják tussolni az általuk elkövetett erőszakot".