Nemet váltott, férfiből nővé operáltatta magát David Palmer, a Jethro Tull brit rockegyüttes egyik volt tagja, írja az angol Mirror bulvárlap pénteki száma.
Dee Palmer
A 66 éves Palmer, aki a Jethro Tull fénykorában, a hetvenes években játszott billentyűs hangszereken az együttesben, ma az egykori legendás szakáll helyett hosszú szőke hajat hord, és David helyett Dee a neve. A zenész a spanyolországi Lanzarote városában nyilatkozott a Mirror újságírójának, és elmondta, hogy jelenleg szólóalbuma felvételén dolgozik.

Palmer úgy fogalmazott: már három éves kora óta valójában lánynak érezte magát, de csak feleségének kilenc évvel ezelőtti halálát követően kezdett komolyan foglalkozni a gondolattal, hogy nemét a tényleges érzelmeihez igazítja.

Ian Anderson, a Jethro Tull vezetője úgy nyilatkozott a sajtónak, hogy már két éve tudott David szándékáról, s csakúgy, mint sokan mások, akik szakállas, pipázó férfinak ismerték őt, kezdetben nagyon nehezen értette meg zenésztársát. "Ennek ellenére teljes mértékben támogattam azt a döntését, hogy nőként akar új életet kezdeni" - tette hozzá.