A Per Amore e per forza (Szerelemből és kényszerből) címet viselő könyv kétéves munka gyümölcse. A mű egyik legnagyobb kinyilatkoztatása, hogy Staller Ilona teste segítségével már tizenévesen kémkedett külföldi politikusok után.
Az Interkontinentalban kémkedett
Staller Ilona a Színes Bulvár Lapnak elmondta, a Budapesti Interkontinentálban kéjnőként és titkos ügynökként dolgozott a titkosszolgálatnak. Arab üzletemberek és amerikai politikusok szobájába ment fel, beszélgetett velük, elcsábította őket, fotókat készített róluk és a pénztárcájukban található névjegyekről. Rómába egy olasz kliense révén került.
Tizennyolc évesen Katicabogár volt a fedőneve
Ilona egyébként akkoriban az MTI-nek fotómodellkedett, de nem tudott megélni a kapott pénzből. Tizenhét évesen keresték meg azzal, hogy nem akar-e kémkedni, ekkor még egészségügyi szakközépiskolába járt, amit végül nem fejezett be. Tizennyolc éves korában már Katicabogár-ügynöknek hívták, és mint a lapnak elmondta, olykor nagyon félelmetes helyzetekbe került és az is előfordult, hogy lebukott.
Három per egy
A lapnak egy szakértő elmondta, Ciccolina legnagyobb valószínűséggel a III/I-es hírszerzésnél dolgozhatott, és ha igaz, amit állít, a legmagasabb kategóriájú ügynökök közé tartozhatott.
Staller Ilona szeretné, ha filmet készítenének életéről, melyben Martina Stella játszaná a főszerepet.
Még több a velveten
- Ördög Nóra átlátszó szoknyát, Szirota Jennifer pikkelyes mellet vett felSpoiler jön, óvatosan: férfi esett ki a Csillag születikből, amima is számtalan látványelemmel szórakoztatott.
- Michelle Rodriguez hülye szemüvegben bulizott Cannes-banOlyan ez a színésznőnek, mint az egyszeri hippinek Ozora. Csak éppen többet fürdik.
- Fehérneműs fotókkal bukott le egy brit rendőrnőBár eljárás is indulhatott volna 29 éves Rebecca Morris ellen a másodállása miatt, de úgy tűnik, megúszta büntetés nélkül.

