Varga Ferenc úgy döntött, elhagyja a feleségét, és két gyerekét, mert beleszeretett az eddig csak a díszletek előtt látható vokalistába. Az eset vélhetően rontja némileg az énekes renoméját a két hét múlva esedékes Megasztár döntőben.

Tizenkét év házasság után Varga Ferenc elhagyja a családját, mert beleszeretett a Megasztár vokalistájába, Balássy Bettibe. A Blikk úgy tudja, az elmúlt másfél hónapban történtek változások a család életében, amelynek végén az énekes azt mondta a lapnak, hogy nem szeret kettős életet élni. A románcukról annyit mondott, hogy első látásra beleszeretett a vokalistába, és minden tökéletesen működött köztük. Egy idő után elmondta a családjának, hogy szereti Balássy Bettit. Úgy tartja, nagyon nehéz döntést hozott, de utána megkönnyebbült.

Nemcsak kettejükről szól

A lap a család életét láthatóan feldúló énekesnőt is megszólaltatta, aki arról beszélt, nagyon jól megértik egymást Ferivel, hiszen teljesen egyformán gondolkoznak. Hozzátette, lelkileg persze megviselte az elmúlt időszak, mivel itt nemcsak kettőjükről van szó.

Varga Feri még hozzátette, az elmúlt időszakban nem volt csúcsformában, de aztán sikerült összekapnia magát. Most közös tervei vannak Bettivel, bár azokat nem részletezte. A Színes Bulvár Lapnak némileg eltérő információi vannak a szerelemről, a lapnak ugyanis Varga Ferenc azt mondta, a munkakapcsolat alakult át szerelemmé. A lap arra emlékeztetett, az énekes néhány hónappal ezelőtt egy internetes interjújában elmondta, ő bizony nem lesz izgalmas témája a bulvársajtónak, mert kalandokba nem bocsátkozik majd a döntőn, és a családját sem hagyja el.

Ehhez képest Varga Ferenc a vokálos lánnyal tervezi a további életét, mint ahogyan arról a sajtónak röviden beszámolt. Még ha az eset időzítése nem is volt szándékos, az énekes esélyeit vélhetően rontja a két hét múlva esedékes Megasztár döntőn, a családcentrikus emberek többsége nem szimpatizál az ehhez hasonló lépésekkel.