horoszkóp

Vilmos herceg bevonult

MTI
2006.01.09. 11:11
Öccse nyomdokait követve, vasárnap Vilmos brit trónörökös is felöltötte a bakaruhát. Mostantól reggel hatkor kel és öt hétig látogatókat sem fogadhat.

Az idén 24 éves herceg - Károly trónörökös és a néhai Diana walesi hercegnő elsőszülött fia, apja után a brit trón második számú várományosa - a 22 éves Harryhez hasonlóan a legpatinásabb brit katonai akadémia, a Surrey grófságbeli Sandhurst hallgatója lett.

Harry gyalogsági tiszt akar lenni

Harry már tavaly óta a tisztképzősök spártai életét éli; 44 hetes kiképzésének felénél tart. A kisebbik herceg - aki eddig nem éppen katonás, jóval inkább botrányoktól sem mentes kicsapongó életviteléről volt közismert - saját korábbi elmondása szerint gyalogsági tiszt akar lenni.

Vilmos helikoptervezető szeretne lenni, akár a nagybácsi

Vilmos

Vilmos azonban brit lapértesülések szerint harci helikoptereket akar vezetni, akárcsak nagybátyja, András yorki herceg, II. Erzsébet királynő másodszülött fia.

András - Vilmos apjának, Károly trónörökösnek az öccse - az 1982-es falklandi háborúban szerzett általános megbecsülést azzal, hogy tényleges - és életveszélyes - harctéri bevetéseken vett részt a brit hadsereg helikopterpilótájaként. András herceg helikopterszenvedélye nem lanyhult, viszont mostanában inkább golfpályától golfpályáig használja a költséges légi járművet, az adófizetők pénzén, amit a bulvársajtó ugyancsak nem mulaszt el széles terjedelemben tárgyalni.

"Vilmos is olyan, mint a többi"

Vilmos herceg vasárnap délután érkezett Sandhurstbe, édesapja, Károly herceg kíséretében. Az újoncot az akadémia parancsnoka, Sir Andrew Ritchie tábornok fogadta szívélyes kézfogással. Az udvariaskodás azonban itt valószínűleg véget is ért, és erre Sir Andrew egyenes utalást is tett, mondván: Vilmos is csak olyan, mint a manapság bevonuló többi fiatal, akik "négy óra munka mellett húsz óra alváshoz vannak szokva ... de mi ezt itt megfordítjuk".

Korai kelés és kíméletlen alapkiképzés

Az ifjú trónörököst - akinek van már egy földrajztudományi diplomája - hétfő reggel hatkor az ügyeletes kiképző őrmester fogja ugrasztani priccséről, és ezzel veszi kezdetét az öthetes kíméletlen alapkiképzés, amely alatt Vilmos el sem hagyhatja a laktanyát, sőt látogatókat sem fogadhat.

Utolsó lazázás az Alpokban

Éppen ezért bevonulása előtt néhány napot a svájci havasok romantikus magányában töltött el polgári származású kedvesével, Kate Middletonnal, akivel a skóciai St. Andrews egyetemén ismerkedett meg, és akit a brit sajtó egyre inkább Vilmos jövendőbelijének tart.