A táncosnő volt a londoni Erotica 2007 egyik sztárvendége, és háromszor is ledobta magáról ruháit a közönségnek abból az örömteli alkalomból, hogy könyve jelent meg.

Dita Von Teese is részt vett az angol Erotica 2007-en, amit idén a kensingtoni Olympia kiállítási csarnokban rendeztek meg. Marilyn Manson exneje ne véletlenül volt a három napos esemény egyik kiemelt jelentőségű fellépője: szombaton jelent meg Burlesque - The Art of the Teese/Fetish - The Art of the Teese című könyve.

Teese a a kiállításon a Bird of Paradise (Paradicsommadár), a Carousel Horse (Körhinta) és a Feather Fan (Tolllegyező) című számát is előadta. Ez utóbbiról egy felvétel is készült: a csillogó fellépőruhában megjelenő Von Teese először a fűzőjétől szabadul meg, majd akrobatikus ügyességgel levarázsolja magáról a harisnyát, és ekkor kerül elő a két óriási, lila színű tollakból készült legyező, melyek takarásában megszabadul a melltartójától is. Ezután elegánsan előre tipeg, pávafarkat formálva a legyezőkből, és egy kis cicirázás után ledobja a kosztüm utolsó darabját is, ami a kebleit fedte. A mellbimbókat természetesen még ezután is a sztriptíztáncosok által közkedvelt rojtos alkalmatosság rejti el.

Dita Von Teese a világ egyik talán leghíresebb és legkeresettebb revütáncosnője, melyben nyilván van némi szerepe Mailyn Mansonnal kötött - és tavaly csúfos véget ért - házasságának is. Egyéni stílusának köszönhetően azonban nem tűnt el a süllyesztőben, sőt, azóta még talán népszerűbb is. Von Teese egyébként különösnek találja, hogy ez a fajta tánc pont Nagy-Britanniában lett ilyen népszerű, hiszen szerinte ennek a műfajnak tulajdonképpen az Egyesült Államok a szülőhazája. Azt viszont nem tudja, vajon ez annak köszönhető-e, hogy a szigetországban az emberek sokkal nyitottabbak ezen a téren. „Nem végeztem kutatást azzal kapcsolatban, hogyan viszonyulnak az emberek a szexhez, de abban biztos vagyok, hogy mindenki szereti, legfeljebb nem valljuk be."

Még több Von Teese

A táncosnő hozzátette, hogy kiállítás, melyre nyolcvanezer látogatót vártak a rendezők, már nem csak egy szűk rétegnek szól. „Csodálatos, hogy egy olyan tabutéma, mint például a fetisizmus valami elegáns és gyönyörű dolog lett. A rendelkezésünkre álló lehetőségektől lett ennyire vonzó és népszerű.” A táncosnő azt is örömmel vette tudomásul, hogy a szexboltok végre felfedezték, hogy a nők a szexualitás terén is az elegáns, kifinomult és gyönyörű dolgokat részesítik előnyben.

A fehérneműbolond Von Teese egyszerű gogo-táncosként kezdte, csak ezután lett glamour modell és revütáncos. „Remélem, hogy többekkel sikerült megismertetnem a szexualitás teljesen más oldalát és megszeretettnem a glamourt. Én pont az ellentétje vagyok a napbarnított, szőke cicababáknak.”