A barátok komolyan aggódnak a Grammy-díjas énekesnőért, aki szerintük újra piál és drogozik. Bár reménykedtek abban, hogy az elvonókúra sikeres lesz, kiderült, hogy egyik haverja kábítószert csempészett be a klinikára. Éppen börtönben ülő férje szintén nem örül a fejleményeknek. Állítólag látni sem akarja ismét junkie nejét. Winehouse eközben kiköltözött londoni otthonaiból, hogy a nagyvárostól távol, vidéken kezdjen új életet.

A barátok szerint Amy Winehouse, aki közel két hétig járt elvonókúrára, visszaesett. A Sun úgy tudja, több barátjának is elpanaszolta, hogy nem bírja tovább. Az énekesnő, aki egy kompromittáló videó nyilvánosságra kerülése után döntött úgy, hogy mégis kipróbálja a rehabot, állítólag kokainnal, ecstasy-val és töménytelen mennyiségű alkohollal próbálja enyhíteni bánatát.

A közeli ismerősök természetesen nagyon aggódnak a labilis énekesnő miatt. „Amy megint szörnyű állapotban van. Szinte biztos, hogy újra drogozik. Többen is úgy gondoljuk, hogy az egyetlen megoldás az lenne, ha befeküdne, de nem akar újra rehabra menni” – nyilatkozta Wino egyik barátja. A Sun információi szerint férje, Blake Fieleder-Civil szintén meg van győződve arról, hogy neje ismét kokainozik. Állítólag azzal próbálja jobb belátásra téríteni élete párját, hogy nem látogathatja meg , amennyiben tiszta nem lesz.

Tíz napig bírta

Az egyik ismerős szerint alig fejezte be az elvonókúrát, újra inni kezdett és megint rákapott a marihuánára. A Grammy miatt ugyan tíz napig tiszta volt, de azóta pedig még rosszabb a helyzet. „Mindenki, aki az utóbbi pár hétben találkozott vele, elámult azon, hogy milyen állapotban van. Reméltük, hogy az új album és a saját ruhakollekciója segít majd jobban összpontosítani, de nem így lett” – tette hozzá a politoxikomán énekesnő egyik barátja. A Sun úgy tudja, egyik haverja már az elvonókúra első napján drogokat csempészett be a londoni klinikára.

Az ismerősök és a rokonok állítólag többször is összeültek ezen a héten, hogy megbeszéljék, mit is tehetnek a problémás celebért. Külön aggodalomra ad okot, hogy az elmúlt pár napban a vadonatúj tetoválás mellett újabb szúrásnyomok és egyéb sérülések jelentek meg Amy Winehouse karján és ujjain. A múlt héten pedig szándékosan megégette magát egy öngyújtóval, miközben azon merengett, hogy már azt sem tudja, ki is ő valójában, és bénultnak érzi magát. „Úgy érzi, hogy az elvonó egy érzések nélküli zombivá változtatta.” Winehouse állítólag legújabb kedvence a Nine Inch Nails Hurt című dala Johnny Cash előadásában.

Vidéki lány lesz

Nemrég egyébként úgy döntött, hogy elköltözik a kísértésekkel teli nagyvárosból, hogy vidéken új életet kezdjen. Úgy tűnik, legalább ehhez az ígéretéhez tartja magát, ugyanis szerdán felmondta egyik londoni lakásának bérletét, másik otthonából pedig elvitte holmijait, többek között egy bekeretezett fotómontázst róla és férjéről, aki a rácsok mögött éppen tárgyalására vár. Az énekesnő az elvonókúra óta egy puccos londoni szállodában él. Asszisztenseit pedig már meg is kérte, hogy keressenek egy megfelelő otthont számára valahol Buckinghamshire környékén.

Nekik sikerült?

Az alkohollal és a tudatmódosító szerekkel valamivel óvatosabban bánt Lindsay Lohan, aki október ötödikén hagyhatta el a Utah államban található Cirque Lodge klinikát. Bár az elvonókúra befejezése után inni látták egy közeli szálloda bárjában, a színésznő nem esett vissza…teljesen. Általában beéri egy korty pezsgővel. Szexből viszont soha nem elég – állítják volt, vagy éppen aktuális pasijai. Winehouse zakkant kolléganője, Britney Spears 2007 elején Lohanhez hasonlóan többször nekifutott az elvonókúrának. Az ismerősök és szakemberek véleménye azóta is megoszlik arról, hogy mentális problémái vagy a drogok miatt nem sikerül rendbehozni életét. Tény, hogy többször is részegen vezetett, illetve több, a bíróság által elrendelt drogtesztet is elsumákolt, egy pedig pozitív lett.