Matykó Xéniának nagy álma vált valóra azzal, hogy szerepelt a Topmodellben. Azóta ismét Cseszneken él, a műsor nem vette el a kedvét a modellszakmától, még ha sokkal keményebb is volt lelkileg, mint amire számított.

"Mivel láttam az amerikai sorozatot, arra vágytam leginkább, hogy halljam Vámosi Vikitől az a mondatot, hogy 'tizenhárom gyönyörű lány áll előttem'. Óriási álmom volt." - mondta a Velvet érdeklődésére Matykó Xénia, a Topmodell aktuális kiesője. Az elvégzendő feladatok közül az úszás tetszett neki, ahol második lett. "Minden ilyen feladaton nevettem, tudtam, hogy ezek inkább a showra épülnek és nem tartoznak szervesen a modell szakmához" - mondta.

Klikk!

Előbb nevetett, aztán sírt

"Amikor mondták, hogy a zsűri visszavonul gondolkodni, tudtam, hogy én fogok kiesni" - emlékezik vissza kiesésére. "Amikor kiálltam a Titanillával, éreztem, hogy én leszek a leggyengébb láncszem, ezért inkább nevettem. Csak a rákövetkező interjúban jött ki a könnyem: akkor jött ki rajtam a stressz."

"Nem játszottam szerepet"

"Mindenkit szépnek láttam a műsorban. A lányok közül sokan már profik. Én egy éve kezdtem a modellszakmát, így nem vagyok teljesen amatőr, de biztos, hogy nem voltam elég tudatos. Testileg felkészültem, de lelkileg keményebbre kellett volna vennem, nem gondoltam, hogy ennyire kemény lesz. Szeretnék visszajutni a műsorba, időközben alkalmazkodóbb lettem, nagyobb lett az önfegyelmem is."

Xéniát a zsűri többnyire azzal vádolta, hogy nincs elég önbizalma, ezért egy szerep mögé bújik, esetenként pózol: "Nem játszottam szerepet, ilyen vagyok. Lehet, hogy ez a pózolás dolog onnan eredt, hogy épp előző este estem át a holtponton, nagyon fáradt voltam, táncoltam, felpörögtem, más voltam egy kicsit."

Épp elmúlt 18

Xénia épp akkor töltötte be a 18. életévét, amikor feladta a műsorba az életrajzát. Jelenleg érettségire készül, a tanulás mellett sok időt tölt barátjával, táncol, énekel, és nemsokára egy fotózásra is megy. Mint mondta, továbbra is nagyon érdekli a modellszakma.

Burokban a faluban

Megkérdeztük tőle, kiesését követően miért nevezte magát kis királynőnek: "Itt Cseszneken, a faluban kis királynőnek érzem magam, egy védőburokban élek, az emberek különlegesnek tartanak, talán mert nem járok az itteni diszkóba, nem megyek társaságba, nem iszom. Pedig soha nem gondoltam, hogy bárkinél különb vagyok. Az biztos, hogy nagyon barátkozós vagyok, segítek az embereknek."