horoszkóp

Christina Aguilera pucér vasárnapokkal tesz a házaséletéért

2007.02.07. 12:24
Az énekesnő egyévi házassággal a háta mögött most egy tévéshowban árulta el, hogy a vasárnapi meztelenkedés a boldogság titka.
Christina Aguilera

Christina Aguilera és férje, a zenei producer Jordan Bratman novemberben ünnepelték egyéves házassági évfordulójukat. Bár ez még szinte a mézesheteknek számít, a pár már most elővigyázatosan gondol arra, hogy „életben tartsák” a házasságukat.

A 26 éves, Grammy-jelölt énekesnő pedig ennek részleteit a ma este adásba kerülő The Ellen DeGeneres Showban osztja meg a világgal. Mint a show előzeteséből már tudni lehet, a boldog meghittség titka náluk a Pucér Vasárnap.

„Bocs, azt mondtad, pucér vasárnap?” - kérdezett vissza mindannyiunk nevében DeGeneres. „Igen, pucér vasárnap. Ilyenkor ugyanis otthon maradunk, és csak henyélünk egész nap. Nincs semmi dolgunk, csak egymással foglalkozunk, és mindezt meztelenül tesszük, még főzni is így szoktunk” – részletezte a sikerreceptet az énekesnő, akiről már eddig is tudtuk, hogy nem szégyellős. A pár specialitása egyébként a mexikói tacos, amit együtt készítenek el: Bratman süti ki a húst, míg Christina vágja a salátának valót - adta hírül a popstarshow.com.