Kelemen Anna szomszédjai három ebszakértőt kértek meg arra, hogy alkossanak véleményt a playmate kutyájáról. Mivel a kinológusok szerint Zeusz harci eb, a lakók reménykednek abban, hogy az illetékesek elkobozzák, és esetleg el is altatják a kutyát, mivel őket többször is megtámadta. Kelemen Anna ügyvédje, dr. Bacsek György szerint eőlfordulhat, hogy egy önkormányzati eljárás során figyelembe veszik a három szakvéleményt, abban viszont nem biztos, hogy a büntetőeljárást befolyásolja. Olvasóink szerint ezzel egyidőben Kelemen Anna új pasira tett szert egy harmincas-negyvenes férfi személyében.

A Blikk szerint a szőke playmate szomszédokra támadó kutyáját elkobozhatják, sőt, el is altathatják, mivel három, egymástól független szakértő úgy ítélte meg, hogy Zeusz nagyon veszélyes harci kutya. A kinológusok szakvéleményét azok a szomszédok kérték ki, akik Kelemen Anna kutyája az elmúlt évek során megtámadott. Az egyik lakó, Szilvia a következőket nyilatkozta: „Az önkormányzatnál megígérték, hogy ezen dokumentumok birtokában intézkedni fognak Zeusz elkobzásáról”. Ezt részben az egyik szakértői vélemény készítője, Soós Attila is megerősítette, amikor a lapnak elmondta, az ilyen támadások után az a szokásos eljárás, „hogy az ebet az érvényben lévő törvények alapján a tényszerű események után hatóságilag elkobozzák, majd elaltatják”. Kelemen Anna szomszédja hozzátette, a szakértők véleményét a híresség elleni büntetőperhez is csatolják majd.

Kelemen Anna jogi képviselője, dr. Bacsek György a Velvetnek elmondta, egyelőre nem látta ezeket a szakértői véleményeket, de úgy véli, várhatóan nem befolyásolják majd a celeb ellen indított büntetőper kimenetelét, hiszen a nyomozó hatóságok által készített szakértői vélemények alapján a kutya egyáltalán nem veszélyes. „Nem hiszem, hogy ezeket a szakértői véleményeket figyelembe vennék egy olyan ügyben, amellyel kapcsolatban már megszületett a vádirat. Mivel a szakértőket a szomszédok bízták meg, komolyan aggályaim vannak az objektivitást illetően” – nyilatkozta az egykori playmate ügyvédje, aki azt is hozzátette, hogy egyelőre még nem tűzték ki a tárgyalás időpontját. Dr. Bacsek György azt elképzelhetőnek tartja, hogy ettől függetlenül önkormányzati eljárás indul, és ez illetékesek akár úgy is dönthetnek, hogy Zeuszt el kell kobozni, illetve el kell altatni. „Amennyiben kedvezőtlen döntést hoznak, akkor Kelemen Anna bizonyára jogorvoslattal él majd” – tette hozzá a híresség ügyvédje.

Kelemen Anna és Zeusz

A híresség kutyája akkor került a sajtó figyelmének középpontjába, amikor októberben megharapta egy asszony kezét. Az idős hölgy súlyosan megsérült, és áprilisban kénytelen volt szociális otthonba költözni. A rendőrség ezt megelőzően, még februárban vádemelési javaslattal küldte át az ügy aktáit az ügyészségnek. A II-III. kerületi ügyészség végül segítségnyújtás elmulasztása és gondatlanságból okozott súlyos testi sértés miatt indított eljárást Kelemen Anna ellen. Miközben arról ment a vita, hogy a híresség méretes ölebe veszélyes állat-e vagy sem, egyre több szomszéd nyilatkozta az, hogy Zeusz megtámadta őket. Először csak aláírást gyűjtöttek, majd a volt köztársasági elnök, Mádl Ferenc és felesége, Dalma asszony kérvényezte Kelemen Anna kutyájának a megfékezését. Az egyik lakó, Ida a harmadik támadás után feljelentést is tett, de mivel ezt szabálysértésnek minősítették, az ügyben keletkezett iratokat a rendőrség az illetékes helyi önkormányzathoz továbbította.

Kelemen Annának új pasija van

Miközben kutyája élete egy hajszálon függ, örömmel jelenthetjük, hogy a szőke celebnek új barátja van. Ezt igazolja két olvasónk története is. Béci pénteken este látta Kelemen Annát és új barátját a Dérynében, ahol az egykori playmate pár hete óriási botrányt csapott. „Őket a bejárattól balra az első asztalhoz ültette a kedves háziasszony, aki mellesleg 5x olyan jó csaj, mint a szóban forgó hipernő, aki így egy hatalmas antik ventillátor alá került, amely egy ponton kis híján feltekerte a sztár vattacukorszerű hajkölteményét. Annácskát egy szőkés hajú, 30-as úriember kísérte, akivel a vacsora közben többször félreérthetetlen csókokat váltott. A nemdohányzó zónát elhagyva a bárpultnál egy cigit és egy epres koktélt meg némi cukrászsüteményt fogyasztottak, majd sietve kézen fogva távoztak egy fekete 6-os bömössel.” Stylistcandy szombaton futott össze a párral: „Körülbelül hétkor láttam kedves "Annácskát" a Mammut 1-2 között egy fekete Porsche Carrera-ban egy 30-40 közötti fiatalemberrel. Nem nézett ki rosszul. Mármint a férfi. Annának tűzpiros hegyes körmei voltak. Egyébként a szájáról ismertem fel.”