Valószínűleg Zámbó Jimmy is forogna a sírjában, ha meghallaná a Mónika Show ma esti adásában megjelenő férfiak némelyikét. Merthogy őt próbálják utánozni. Igaz, pocakosak, a frizkó sem stimmel, a hangjuk pedig nem éri el a négy és fél oktávot. Valójában azonban még mindig jobbak, mint a Megasztárnak köszönhetően híressé vált göndör hajú férfi, aki soha nem adja fel. Ön kivel pótolná a 2001-ben elhunyt Zámbó Jimmyt?

Zámbó Jimmy rajongók lepték el a Mónika Show stúdióját, ahol nem csupán kifejtették, mennyire bejönnek nekik a dalok, de el is énekelték azt. Vélhetően inkább a közönség bánatára, mintsem örömére. Az imitátorok egyes esetekben még csak távolról sem hasonlítottak a Királyként emlegetett elhunytra, a négy és fél oktáv pedig igen távol van az "énektudásuktól". Mindenesetre megpróbálták, borzongjanak velünk Önök is, és szavazzák meg, kivel helyettesítenék a Zámbó família elhalálozott tagját.

N.Joe

Az első versenyző N.Joe, akit gyermekkorában még csak szerényen Nagy Józsefnek keresztelt édesanyja. Joe-nak példaképe Zámbó, sőt, azt is egészen nyugodtan kijelentette, hogy az egész ország imádta az elhunyt zenéjét. Nos, nem tudjuk Joe végzett-e közvélemény-kutatást a rajongók számát illetően, ő mindenesetre biztosan az, ha más nem, akkor a nyilatkozata tanúsítja.

Budai István

Budai István a göndör hajával legalább némiképp megidézi Zámbó egyéniségét, hiszen a frizura is olyannyira egyedi sajátossága volt, mint a hangja. Budai a nejének szánta a Ha majd nem leszek című számot, ám az asszonyról sajnos nem találtunk felvételt, pedig valószínűleg könnyekig hatódott párja szerelmes vallomásától.

Jándi Tamás

Jándi Tamás ülve kezdte az éneklést, aztán mégiscsak felpattant. Habár a férfinak cseppet sem hasonlít a külseje a királyhoz - kopasz és szemüveges -, mégis egészen remek előadással állt ki a Mónika Show közönsége elé. Ő sajnos nem tett vallomást a Király iránt érzett tiszteletéről, na de bízunk még Kósa Jánosban, hátha majd ő.

Kósa János

Kósa János vidám ember, azért is választotta az ominózus, műsorban is előadott dalt. A tánc gyanánt bemutatott rugózáson még mindenképpen csiszolnia kell, na és az éneklésként előadott üvöltés is messze járt Zámbó Jimmy négy és fél oktávjától. Zámbó Árpy szerint ez kell ugyanis ahhoz, hogy valaki öccse nyomdokaiba léphessen.

Zámbó Jimmy emléke körül mostanában ismét nagy a felhajtás. A TV2 és a Zámbó család között folyamatosan párbaj zajlik, többek között a 10! című, odamondós műsor miatt - ez verte ki a biztosítékot a családtagoknál. Még szeptemberben egy éttermet neveztek el a Királyról Miami Beachen, nemrég pedig majdnem egy utcát is a hatszáztizenöt lelket számláló somogyi Szóládon, sőt még szobrot is emeltek volna neki. A Pápai Lászlóné által kieszelt terv azonban nem valósult meg, a lakók ugyanis nem akarták pluszköltségbe verni magukat az utca átnevezése miatt. A szerdai Mónika Show-ban Zámbó Jimmy rajongók és ellenzők kérdeznek az elhunyt testvéreitől, Zámbó Mariettától és Árpytól, akik országos turnét is szerveztek testvérük emlékének megőrzése érdekében.