A többrendbeli bűncselekmény áldozatává vált Zsanett nem volt a Hooligans egyik tagjának sem a kedvese. Tóth Tibi a Juj.hu-nak adott nyilatkozatában arra is kitért, hogy az együttes tagjait néha a rajongók szállítják haza. A lány is az alkalmi "taxisok" közé tartozott, mert szinte minden koncerten ott volt, ami persze nem jelentette azt, hogy más zenekarokhoz ne fűzte volna hasonló viszony.
"Nem a barátnője, de ismerjük, mert rengeteg zenekarhoz jár a hölgy. Ismerős arc, ismerjük persze" - foglalta össze Tóth Tibi a megerőszakolt lányról lévő ismereteit. A gitáros feltételezése az, hogy az újságírók arra használták fel a zenekar hírnevét, hogy Zsanett ügye nagyobb publicitást kapjon. Tóth szerint azonban nem jellemző, hogy a koncertek végén ingyenfuvart kapjanak, de azért előfordul. Ahhoz, hogy elfogadják a "Hazavigyelek?" ajánlatot, legalább beszélőviszonyban kell lenniük a delikvenssel, vagy több évi ismeretségnek kell megelőznie a kivételes lehetőséget.
Tóth Tibi szerint Zsanett állításai biztosan igazak, hiszen ki merné koholt vádakkal illetni az ország rendfenntartó szervét. "Nem hinném, hogy hazudik, legalábbis mi nem így ismertük meg. " Az ügyben új fejleménynek számít, hogy Zsanett állításait a nőgyógyász is igazolta, hiszen hámsérülést találtak az érintett területen, ami keletkezhet egy hevesebb együttléttől is, de ugyanúgy következménye lehet egy kényszerített nemi aktusnak is.
Még több a velveten
- Ambrus Attila: Egyszer majd be kell mennem egy bankbaSzívét-lelkét beleteszi a kerámiáiba, az okostelefonokat viszont nem meri használni. Megvolt az egykori rabló első interjúja.
- 18+ A legpofátlanabb politikusok ülésteremben nézik a pornótA legutóbb lebukott azt mondta, egy nő megerőszakolását nézte meg figyelemfelkeltő céllal, más vicces emailekre hivatkozott.
- Osztrák mizu: Seggekről énekelnek lábossal a labanc indiánokMegpróbáltuk megtudni, ki lehet a szlovák, román, ukrán, horvát és szerb Fluor Tomi.


