Egy pöffeszkedő bulldogpár kapta pénteken Cannes-ban a filmfesztivál legjobb kutyaalakításának járó díjat: az ebek az egykori FBI igazgatóra emlékeztetnek. Tom Hanks új filmbelin partnere is a díjazottak között.
A "Pálmás kutya" díjat immár rendszeresen kiadják a fesztiválon, néhány nappal az igazi díjgála, az Aranypálma estélye előtt. Az öt angol, illetve francia újságíróból álló zsűri az idén Robert Parker, a híres amerikai borkritikus bulldogjait találta a díjra a legérdemesebbnek.

FBI főnökre emlékeztető ebek

Az ebek valósággal berobbantak a Mondovino című dokumentumfilmben, amely a szőlősgazdák és bortermelők világkörképét mutatja be. A két bulldog abban a jelenetben tűnt fel, amikor Jonathan Nossiter filmrendező meginterjúvolja Parkert, akinek borkritikáit a legbefolyásosabbak között tartják számon a szakmában. A kutyák Edgar és Hoover névre hallgatnak - emlékeztetve Edgar Hooverre, az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda hajdani rettegett igazgatójára, aki viszont bulldogra emlékeztetett külsejével és stílusával egyaránt.

Toby Rose, a zsűri elnöke, aki a díjat négy évvel ezelőtt alapította, nem állta meg, hogy meg ne említse: Parker a világ első számú "orra", tehát feltehetően az ő szaglása is olyan jó, mint kutyáié. A film mellesleg tele volt kutyákkal, hiszen a legtöbb megszólaltatott szőlősgazdának volt négylábú társa.

Tom Hanks partnere is díjazott

Különdíjat kapott a Tom Hanks főszereplésével készült Betörő az albérlőm című filmben szereplő bulldog is, akinek drámai módon kell kimúlnia a vásznon. Hanks több mint 10 évvel ezelőtt egyszer már kutyának köszönhette nagy sikerét: az Egyik kopó, másik eb című filmben egy hatalmas nápolyi masztiff volt a társa.

Lassie és Rin Tin Tin

Rose úgy véli, hogy a kutyák jelenléte nélkülözhetetlen a filmvásznon, és célja, hogy egyszer nekik is osszanak Oscar-díjat. "A kutyák kulcsszereplők, de soha nem ismerték el őket" - hangsúlyozza Rose, aki maga egy kilencéves fox-terrier gazdája. A legnagyobb kutyaszínészek között természetesen Lassie-t, a hűséges skót juhászt, és Rin Tin Tint, az amerikai északi polgárháborús hadseregben "szolgáló" német juhászt említi, de ő aranyszobrot adott volna annak az ebnek is, aki a Lesz ez még így se című filmben Jack Nicholson és Helen Hunt között szerepelt.