Páratlan népszerűségre tettek szert az urali Jekatyerinburg város piacán azok a Kínában készült plüssnyulak, amelyek Vlagyimir Putyin orosz elnököt dicsőitő dalt énekelnek - jelentette a Komszomolszkaja Pravda című orosz lap.

A "Mint Putyin" című dal, amelyet három lány adott elő, 2002-ben volt sláger az orosz diszkókban. A lányok olyan párt kívántak maguknak, aki

"mint Putyin, tele van erővel,
mint Putyin, soha nem iszik,
mint Putyin, soha meg nem sért,
mint Putyin, soha nem fog elhagyni."

Az orosz elnök népszerűsége már tavaly arra indította az orosz cukrászokat, hogy csokoládéba öntsék figuráját, az urali szőnyegeseket pedig arra, hogy beleszőjék portréját szőnyegeikbe - most a kínai játékgyártók is elhatározták, hogy megpróbálnak profitálni ebből a jelenségből. A Putyinról daloló kínai plüssnyulak ára 140 rubel, amely körülbelül öt dollárnak, vagyis több mint ezer forintnak felel meg.