Krokodilok, óriáskígyók, alligátorteknősök és más hüllők foglalják el a következő két évben az angol háziállatok sorában a macska mögött második helyen álló kutyák helyét. A brit háztartásokban már ma öt millió csúszómászó él, és ez az oka annak, hogy Tony Blair kormánya törvényjavaslatot terjesztett elő hétfőn, amely szigorú előírásoktól teszi függővé a veszélyes háziállatok tartásának engedélyezését. Ezek szerint a jövőben a gazdák tartoznak majd megfizetni alligátorok, anakondák és tarantellák szökése esetén az elfogásuk költségeit. Emellett engedéllyel kell rendelkezniük hüllők tartásához és szigorú előírások szerint kell azokat tartaniuk.

Szakértők szerint a hüllők és csúszómászók mindenek előtt azért jöttek divatba, mert gondozásuk nem követel annyi törődést mint a kutyáké vagy macskáké. Tökéletesen megfelelnek az olyan embereknek, akiknek kevés az idejük. Egy kígyónak például egy héten elég egyszer adni egy a mélyhűtőből felolvasztott rágcsálót, amely készen, csomagolva és fagyasztva kapható a boltban.

A kormánynak semmi alapvető kifogása nincs a hüllők és csúszómászók tartása ellen, csak a fajtának megfelelő tartásukhoz ragaszkodik. Hüllőkkel különben is kevesebb baleset történik, mint kutyákkal - állítja büszkén a 26 éves Claire Pitt, a két méteres Cuddle nevű nílusi és 11 másfajta krokodil büszke tulajdonosnője.