A harapós kedvű színész legújabb filmjében bokszolót alakít, de nem emiatt emlékeztet Mike Tysonra: sokkal inkább azért, mert egy verekedés után leharapta ellenfele fülét. A dolog magában is ciki, de még inkább az, ha tudjuk: az ellenfél a saját testőre volt, akinek csak annyi a bűne, hogy haza szerette volna vinni a túlzottan berúgott színészt.
Úgy tűnik, hogy a régebben balhéiról híres, majd gyereke születése óta megszelídült Russel Crowe visszatért az alapokhoz: a Cinderella Man című filmje forgatását követő stábbulin rendesen felöntött a garatra, majd verekedésbe keveredett saját testőrével. A verekedés azért robbant ki a két férfi közt, mert a testőr - látva, hogy Crowe a szükségesnél jóval többet ivott - megpróbálta rávenni a részeg színészt, hogy menjen inkább haza feleségéhez és pár hónapos kisfiához.

Vérszomjas

Crowe olyan rossznéven vette a baráti szándékot, hogy megütötte a Spud nevű testőrt, aki hárította az ütést, de az alkoholtól agresszívvá vált színészt nem lehetett megfékezni. Végül sikerült őt leszerelnie, de ekkor újabb fordulat következett: szemtanúk elmondása szerint "amikor már úgy tűnt, hogy véget ér a balhé, Crowe hirtelen megharapta Spudot. Nem akartunk hinni a szemünknek, de leharapta a fülét!"

Ilyenek ezek a bokszolók

A 40 éves Crowe ezen húzása egészen hasonló ahhoz az emlékezetes esethez, amikor Mike Tyson 1997-ben Evander Holyfielddel tette ugyanezt egy bokszmeccsen. Crowe most befejezett filmjében egyébként bokszolót játszik, és hónapokig komolyan készült és edzett a szerepre. Az incidenst még kellemetlenebbé teszi, hogy a színész egyébként nagyon közeli barátságot ápol testőrével, többek szerint bátyjaként tekint rá.