A kutyák nagyrészt valóban megértik az emberi nyelvet - igazolta egy új kutatás azt, amit kutyatulajdonosok milliói már amúgy is megrögzötten vallottak. Az eredményeket egy német család Border collie fajtájú kutyájának vizsgálatára alapozzák; a kutya megközelítően 200 szavas "szókincse" pedig azt sejteti, hogy a beszédértés egyes elemei az emberi beszédnél előbb, attól függetlenül alakultak ki. "Nem kell tudni beszélni ahhoz, hogy sok mindent megértsünk" - állítja Julia Fischer, a kutatás vezetője.
Rico, a 9 éves Border collie képes új dolgok nevét is megtanulni úgy, hogy az új tárgy és az azt megnevező hangsor közti kapcsolatot csak egyszer mutatták meg neki. A tudósok szerint a kutya eme tanulási képessége megegyezik azzal a gyors leképezésnek hívott metódussal, amellyel az ember a szavakat memorizálja. Az anyanyelvüket tanuló gyerekek is ezzel a módszerrel tudnak gyors és direkt összefüggéseket rendelni az újonnan tanult szavak és jelentéseik közé egyetlen példa alapján.

Nemcsak a majmok okosak

"Ilyen gyors tanulás a kutyák esetében figyelemreméltó. Ez a képesség arra utal, hogy az agynak az a fajta felépítése, ami mindezt lehetővé teszi, nem kizárólag az emberre jellemző, és valószínűleg ez is lehet az evolúciós alapja az emberi faj fejlettebb nyelvi képességeinek." - nyilatkozta Katrina Kelner, a kutatási beszámolót június 11-i számában közlő Science Magazine főszerkesztője.

A a lipcsei Max Planck Evolóciós Antropológiai Kutatóintézet munkatársainak megfigyelése azt igazolta, hogy Rico valóban rendelkezik egy közel 200 szavas "szókinccsel". Egy kísérletsorozatban például a kutya a saját játékai közül megnevezett 40 tárgyból harminchetet pontosan választott ki. A kutatók szerint a kutya szókincsének mérete megközelítőleg ugyanakkora, mint a nyelvre tanított majmok, delfinek, oroszlánfókák vagy papagájok szókincse.

Új szavakat is könnyen tanul

A tudósok azt is megvizsgálátk, hogyan képes Rico új szavakat tanulni a gyors leképezés módszerével. Fischer kutatócsoportja 7 ismert tárgyhoz egy újat adott hozzá, míg egy másik helységben Rico-t felszólította a gazdája, hogy válassza ki a tárgyat, és hozza oda neki. Az új tárgy megnevezésekor a gazda olyan szót használt, amit Rico eddig nem ismert, a kutya azonban tíz esetből hétszer helyesen választotta ki az újabb és újabb tárgyakat, és ezzel bizonyította, hogy ugyanúgy következtet, ahogy a kisgyerekek, amikor új szavakat új tárgyakhoz kapcsolják.

Egy hónappal később Rico a kísérletek felében még mindig felismerte az újonnan tanult szavakhoz tartozó tárgyakat akkor is, amikor ezeket négy ismert és négy új tárgy közt helyezték el. A kutya ebben a feladatban egy hároméves gyerek képességeinek megfelelően teljesített, ami persze nem azt jelenti, hogy értelmi képességei is ennek megfelelőek, de mindenképp bizonyítja, hogy képes a tárgyak és a szavak közti összefüggés felismerésére.

A kutatók most azt vizsgálják, mennyire tud Rico teljes mondatokat megérteni, mint például hogy tegye bele egyik játékát egy dobozba, vagy vigye oda a megnevezett személyeknek.