Két ausztrál turista arra ébredt, hogy sátrába és takaróiba belekóstolt egy falánk krokodil, amely az összedőlt sátrat maga után húzva, megpróbálta zsákmányát biztonságba helyezni a közeli folyóban. A fiatal pár az Ausztrália északkeleti vidékén fekvő Kununurra közelében, egy folyó partján verte föl éjszakára a sátrát, és hajnali fél négykor krokodilszóra ébredt.

"Hihetetlen szerencse, hogy megmaradt mind a két lábam, a krokodil ugyanis fogaival megragadta a takarót" - mondta el az egyik turista. "Lerántotta rólam, a sátor összerogyott, a hüllő pedig húzni kezdte velünk együtt a folyó felé." Csodával határos módon mégis ép bőrrel szabadultak meg a hüllőtől, bár nem menekülhettek autóval, ugyanis az akkumulátoruk éppen lemerült. A legközelebbi útig mintegy hat kilométert futottak.

A helyi állatvédők egyik vezetője, Brad Rushford annyit fűzött a történtekhez: az ifjú pár a ludas a krokodilkalandban, a sátrat ugyanis a folyóparttól mindössze 15 méterre verték fel, pedig az ajánlott távolság 50 méter. A krokodil tehát joggal nézte előre csomagolt vacsorának az ízletesnek ígérkező sátrat, bár bizonyára csalódottan fogadta, hogy a hosszadalmas sátorhúzás után még egy combocskát se hagytak neki.