Az éves bérlettel rendelkező 66 éves férfi heti háromszor borzolta a kedélyeket a hollandiai Rozenburg fürdőjében. A bácsi minden alkalommal masszív testszaggal érkezett, melynek részben az lehetett az oka, hogy mindig ugyanazt az inget és nadrágot viselte. A jelenség érthető módon megviselte a fürdő személyzetét is, főleg, mivel a vendégek egyenesen elmenekültek az uszodából.

A fürdő vezetősége közel egy évig próbált egyezségre jutni a büdös bácsival, próbálták rávenni, hogy mossa ki a ruháit, felszólító leveleket küldözgettek neki, de semmi sem segített. A De Zeehorn fürdő igazgatója, Peter van Vierssem állítása szerint "az a szag valami felülmúlhatatlan volt."

Az igazgatóság végül drasztikus lépéshez kellett folyamodjon: a rettentő szagú vendéget legalább egy évre kitiltotta az uszodából.