Sztrájkra készülnek a fodrászok Ukrajnában, tiltakozásul az ellen, hogy egy nemrég elfogadott jogszabály egyetemi diplomához köti a fodrászszakma űzését.

Az ukrán fodrászok előreláthatólag április elsején szüntetik be a munkát, hogy megakadályozzák a divatágazat fejlesztésére kidolgozott állami program megvalósítását. A hajszobrászok felháborodását az váltotta ki, hogy a kijevi parlament által jóváhagyott okmány egyik rendelkezése felsőfokú diploma megszerzését írja elő az ország valamennyi fodrásza számára. Ilyen oklevelet Ukrajnában egyedül a kijevi Művelődési Egyetem ad ki.

A tiltakozó iparosok szerint a mindenkit váratlanul érő rendelkezés körül nincs minden rendben, mert - mint utalnak rá - az ominózus programot az a Mihail Poplavszkij honatya a dolgozta ki, aki a nevezett egyetem tiszteletbeli rektora. A kijevi fodrászok szerdán nyílt levelet intéztek a parlamenthez és a kormányhoz, hogy álljanak el a divatágazat fejlesztését célzó program végrehajtásától, mivel azt a képviselő a szakmai szervezeteket mellőzve készítette el és terjesztette elő, a megvalósítása pedig a piac monopolizálásához és az egyébként is gyakori ellenőrzések megszaporodásához vezetne a szakmai megfelelés kötelező hatósági firtatása folytán.

A fodrászok azt állítják, hogy készek a legvégsőkig elmenni jogaik védelmében, azaz általános hajvágósztrájkba lépnek, ha nem vonják vissza az általuk sérelmezett okmányt - írta szerdán a kijevi Business Information Network internetes hírújság.