Befejezéséhez közeledik Peking mellett az első, bikaviadalokra szánt aréna építése, és az első viadalokat már az év vége előtt megrendezhetik. Az aréna a helyi sajtó szerint 25 milliárd dollárba került. A South China Morning Post című lap felhívta a figyelmet arra, hogy a bikák beszerzése nehézségekbe ütközhet, tekintettel arra, hogy Kína a szivacsos agysorvadás (BSE) járvány miatt megtiltotta az Európából származó marhák importját. Az aréna felépítésének egyik kezdeményezője ezzel kapcsolatban a madridi El País című lapnak elmondta, hogy eredetileg spanyol bikákat szerettek volna hozatni, de jelenleg az Egyesült Államokkal tárgyalnak. Elárulta azt is, hogy a viadorokat is külföldről szerződtetik.

Egyes környezetvédő szervezetek tiltakoznak az ellen, hogy Kínában is hódoljanak a bikaviadaloknak. "Brutális és véres sport, hihetetlen, hogy ennyire vitatott gyakorlatot vezessenek be abban a városban, amely helyt ad a 2008-as olimpiai játékoknak" - jelentette ki a pekingi állatvédő egyesület egyik vezetője. Kína dél-keleti részében, a miaók lakta vidéken egyébként létezik a bikaviadalhoz hasonló hagyomány, csakhogy abban a bikák egymással küzdenek, emberek részvétele nélkül.