Nem nyerte meg kártérítési perét az az orosz balerina, akit "kövérsége" miatt menesztett a moszkvai Bolsoj Színház.

Anasztazia Volocskova 168 centiméter magas és 50 kilogramm súlyú, adatai tehát igencsak vékonynak mutatják kövérségét. A balett világában azonban férfi partnerei túlsúlyosnak érezték a táncosnőt, és nyáron már nem akadt senki sem, aki hajlandó lett volna Volocskovával táncolni.

A problémának híre kélt, a balerina és a színház közti viszony pedig végképp elmérgesedett. Olyannyira, hogy tavaly szeptemberben el is bocsátották a táncosnőt. Decemberben ugyan visszavették, ám mivel nem kapott jelentősebb szerepeket, Volocskova szólókarrierbe kezdett.

Közben pedig pert indított jóhírének, szakmai reputációjának megsértése címén, és kétszáz millió forintnak megfelelő összegű kártérítést követelt. A bíróság e hét csütörtökön azonban elvetette igényét, mondván, a testsúlyáról szóló publikációk nem ejtettek csorbát sem a becsületén, sem szakmai tekintélyén, sem pedig emberi méltóságán.