Munkahelyi lógásra bíztat egy brit vidámpark internetes hirdetése, ami igencsak felháborította a cégeket. "Menekülj el a munkahelyi könyöklés törtetésből!" olvasható az Alton Towers vidámpark honlapján, az Ihatework.co.uk-n (Gyűlölök dolgozni.co.uk). Sok dolgozónak nem kellett kétszer mondani, és maga a vidámpark is meglepődött, mennyire megugrott látogatóinak száma hét közben, munkaidő alatt: minden harmadik felnőtt lógott a munkahelyéről.

Észlelték azonban az elszívó hatást a munkáltatók is, és főképp a kis cégek vezetői, tulajdonosai háborodtak fel a vidámpark invitáló szövegén. 185 ezer vállalkozást tömörítő szövetségük felelőtlennek minősítette a csábítást. "A hiányzások évente 10 milliárd font kárt okoznak a brit gazdaságnak, és biztos vagyok benne, hogy a vidámpark vezetése sem szeretné, ha saját dolgozói munkaidejük alatt inkább egy konkurens vidámparkba járnának szórakozni" - mondta a Kisvállalkozások Szövetségének szóvivője.

A vidámpark azonban nem zavartatja magát. "Vidámpark vagyunk, hirdetésünk pedig igazán vidám" - mondta a létesítmény szóvivője, és védekezését nehéz lenne vitatni.