Az ausztráliai rendőrség szerint alighanem kissé túlhajtotta szenvedélyét Ken James; a férfi ugyanis bicikliket gyűjtött. A 64 évesen meghalt férfi geelongi (Victoria állam) otthonában nem kevesebb mint 435 kerékpárt találtak. Valamennyi szobáját a mennyezetig kétkerekű járművek töltötték meg, jórészüket feltételezhetően lopta.

Az Age című helyi lapnak nyilatkozva az egyik rendőr elmondta: az elmúlt 10-15 évben Kennek valósággal szenvedélyévé vált ez a hobbi, és ekkor már egyszerűen elemelte a bicikliket.

A rendőrség bevetésével is hét napig tartott, míg az elhunyt lakásából sikerült eltávolítani az összes kerékpárt. A hatóság felhívta a környék lakóit, jöjjenek a helyszínre, próbálják azonosítani és hazavinni a gyűjtő zsákmányává vált járművüket. Ken James különben úgy halt meg, hogy elesett a biciklijével.