horoszkóp

A tévé felgyorsítja a gyerekek nemi érését

2004.06.28. 13:06
A televízió képernyője előtt eltöltött túl hosszú idő negatív hatással van a hormonrendszerre és gyorsítja a gyerekek szexuális érését - tárták fel olasz kutatók egy toscanai faluban elvégzett vizsgálatuk során. Azoknak a gyermekeknek, akiknek egy hétre megtiltották a televíziózást, harminc százalékkal több melatonin volt a vérében, mint a kísérlet megkezdése előtt.

A túlságosan kevés melatonin alvászavarokhoz vezet és a gyerekek korai nemi érését idézi elő - mutattak rá a firenzei egyetem kutató orvosai, akik a hormonrendszer zavarait a televíziós készülékek által kibocsátott elektromágneses sugárzásnak tulajdonítják, adta hírül a La Repubblica című római lap.

A kilencezer lakosú Cavriglia községben mintegy ötven család gyerekeivel együtt májusban egy hétre önként lemondott a televíziózásról. Ezen a héten a gyerekeket nem lehetett a televíziós készülék elé ültetni, hanem a szülőknek együtt kellett játszaniuk velük, esténként pedig mesét olvastak fel nekik. A kísérlet célja az volt, hogy kiderítsék, hogy lehet-e méregteleníteni azoknak a gyerekeknek a szervezetét, akik hétköznapi körülmények között napi átlag három órát töltenek a képernyő előtt.