Elvált feleségétől egy szaúd-arábiai férfi, mert a nő a férj tiltása ellenére betelefonált egy televíziós műsorba és így - ha csak hangban is, de - szerepelt a tévében. Mint a 31 éves Hadizsa F. Faresz asszony az al-Vatan című rijádi lapnak elmondta, férje azért bontotta fel 12 évig tartó frigyüket, mert ő az egyik öbölmenti regionális televíziós hálózat csevegő műsorában telefonon kifejtette nézeteit "néhány házassági problémáról", annak ellenére, hogy férje előzőleg megtiltotta neki, hogy ezt megtegye. Mint a nő elmondta, a szóban forgó estét követően férje - akivel egyébként két közös gyermeket nevelnek - két napon át nem beszélt vele, levegőnek nézte, majd a második nap végén közölte vele döntését, miszerint véget vet házasságuknak.

A férfi arra hivatkozik - írta a szaúdi lap - hogy felesége a műsorban való szerepléssel szembe helyezkedett az ő tiltásával, és kifecsegte magánéletük titkait a nyilvánosság előtt.

Az iszlám törvények Szaúd-Arábiában lehetővé teszik a férfiak számára, hogy négy feleséget tartsanak, és mindenféle hivatalos eljárás nélkül, egyszerű kitagadás révén bármikor, bármelyiküktől elváljanak.